Turisztikai érdekképviseletek: a harmadik országokból érkezők foglalkoztatása nélkülözhetetlen a turizmusban
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) egyaránt bízik a konstruktív szakmai egyeztetésben a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatását érintő szigorítás bevezetéséről, és az MTI-nek kiemelték: ezek a külföldi munkavállalók nélkülözhetetlenek az ágazati munkaerőhiány megoldásához.
Gál Pál Zoltán, a VIMOSZ elnöke az MTI-nek a szervezet szerdai szakmai konferenciáján elmondta: a harmadik országokból érkező külföldi munkavállalók az ágazat Covid-járvány utáni újraindulása óta nagyon hasznos tagjai a magyar turizmusnak. Számos budapesti turisztikai attrakció, vendéglátóhely, és szálláshely nem tudna üzemelni, ha ez ellehetetlenülne.
Informális csatornán jelezték az új kormányzatnak más szakmai szervezetekkel együtt, hogy ebben a témában felelős, a gazdaság szempontjait figyelembe vevő politikát kellene folytatni - mondta. Kérdésnek nevezte, hogy a választási ígéretben elhangzott létszámstop pontosan mit jelent a folyamatban lévő engedélyekre, a már itt dolgozókra, vagy azokra, nézve, akiknek lejár az engedélye. Rugalmas hozzáállást kérnek a kormányzattól.
Kimondottan kellemetlennek nevezte a szabályozás bevezetésének időzítését a nyári főszezonban, mert egy szezon utáni intézkedést sokkal jobban tudnának kezelni - mondta, kiemelve: a turizmus - más ágazattal együtt - ennek az "intézkedésnek megszenvedője" lesz. Jelenleg várják, hogy létrejöjjön a turizmust felügyelő államtitkárság, a szakmai konzultációk lefolytatásához.
Az MSZÉSZ az MTI érdeklődésére közölte: a szövetség a hazai hotelkapacitás több mint 70 százalékát képviseli, folyamatosan figyelemmel kíséri a külföldi munkavállalók foglalkoztatását érintő kormányzati nyilatkozatokat.
A sajtóban megjelent információk szerint a kormány június 1-jétől tovább szigoríthatja a külföldi munkavállalók foglalkoztatásának szabályait, ugyanakkor a részletszabályokat tartalmazó jogszabálytervezet egyelőre nem jelent meg - írták.
A HoReCa-szektor rendkívül munkaerőigényes ágazat, amely jelenleg is jelentős munkaerőhiánnyal küzd, ezért továbbra is szüksége van alternatív foglalkoztatási megoldásokra. Jelezték azt is, hogy az elmúlt két évben több, a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatását érintő szigorítás lépett hatályba, amelyek komoly kihívások elé állították az ágazat szereplőit.
"A szövetség ezért bízik abban, hogy a mostani szabályozási folyamat során konstruktív szakmai egyeztetés alakulhat ki az illetékes kormányzati szereplőkkel, elősegítve egy hosszú távon fenntartható és kiszámítható működési környezet kialakítását" - fogalmaztak.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások