Turisztikai kormánybiztos: jövőre minden eddiginél több forrás jut a turizmusra

Jövőre minden eddiginél többet, 21 milliárd forintot fordít a kormány a turisztikai célelőirányzaton és az újonnan létrehozott turizmusfejlesztési célelőirányzaton keresztül az ágazat fejlesztésére - jelentette be Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Kiemelte: 2016-ban a turisztikai célelőirányzat 6 milliárd forint volt, ami csaknem megduplázódik, kerete 11 milliárd forint lesz. Ez kiegészül az újonnan létrehozott 10 milliárd forintos turizmusfejlesztési célelőirányzattal, ami az uniós pályázati támogatást kiegészítő nemzeti forrás - tette hozzá.

fuggokert_tavoli-e1410861511449

A fejlesztésre fordítható forrásokat hosszabb távon 2018-tól bevezetendő 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás is növelni fogja.

A forrásokból a szálláshelyek minőségének javítására, a belföldi és nemzetközi marketingre, rendezvénytámogatásokra egyaránt jut majd, így az egész szakma "egyet léphet előre" - összegezte.

A kormány célja, hogy gazdasági növekedésben, munkahelyteremtésben a turizmus minden eddiginél jobban teljesítsen, Magyarország és Budapest legyen Közép-Európa turisztikai központja, azaz "legyőzzük Prágát és ostromoljuk Bécset" - hangsúlyozta.

Megerősítette, hogy augusztus 15-ig áttekintik az ágazat teljes jogszabályi környezetét, és kiiktatják egyebek közt a piacra jutást megnehezítő jogszabályokat.

Bienerth Gusztáv leszögezte, hogy a SZÉP-kártya rendszere megmarad. Év végéig megszületik az az átfogó turizmusfejlesztési stratégia, amelynek alapján 2017-től a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az ágazat, a főváros, és Balaton mellett több vidéki célterület fejlesztését koordinálja.

Bienert Gusztáv rámutatott: a turizmus versenyképességét növeli jövőre az éttermi szolgáltatások áfájának 27-ről 18 százalékra csökkentése is, a tehercsökkentést fejlesztésekre, munkabérekre fordíthatják a vállalkozók. Az áfakulcs 2018 januártól 5 százalék lesz, ami nemzetközi viszonylatban is kirívóan alacsony.

A magyar turizmus nemzetközi versenyképességében a jelenleginél sokkal nagyobb lehetőségek vannak, a lemaradást be kell hoznia az országnak. Példaként említette, hogy a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) adatai szerint bár az ország a nemzetközi turistaérkezések (14,3 millió) számában hat hellyel megelőzi Csehországot (11,1 millió), a turistaköltéseket tekintve mégis Csehország (6 milliárd dollár) áll négy hellyel Magyarország (5,3 milliárd dollár) előtt, azaz Csehország kevesebb turistából is több bevételt képes kitermelni. Ez Bienerth Gusztáv szerint 2-3 éven belül megfordulhat.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com