Turisztikai marketingkampány indult Gyulán

Marketingkampány indult a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. koordinálásával. A "Gyula nyitva van!" turisztikai kampánnyal arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az energiaválság ellenére a békési fürdőváros főbb idegenforgalmi szolgáltatói nem zárnak be.Komoróczki Alíz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

ügyvezetője szerdán az MTI-nek elmondta, az energiaválság kezdetén szakmai fórumok és átfogó egyeztetések indultak a város polgármesterével, a legnagyobb szállodák tulajdonosaival és igazgatóival, a vendéglátóegységek képviselőivel, az apartmanok, panziók érdekképviseletét is ellátó Gyulai Idegenforgalmi Egyesület vezetőivel és a legnagyobb vonzerővel bíró turisztikai attrakciók igazgatóival.
    

Akkor született a döntés, hogy a békési fürdővárosban a legfontosabb látnivalók (vár, Almásy-kastély, Várfürdő) nyitva maradnak, ahogyan a szállodák és a nagyobb vendéglátóhelyek is. Egyetlen szálloda jelezte, hogy ideiglenesen, a téli szezonra bezár, az elsősorban tagi üdültetéseket ellátó Hotel Hőforrás és Üdülőszövetkezet. A kisebb apartmanok közül is lesz, amelyik nem fogad vendégeket, de körükben máskor is előfordult már szezonális bezárás - hangsúlyozta az ügyvezető.
    

Megjegyezte, a Várfürdőben döntően a termálvíz hőjét hasznosítják a létesítmények fűtéséhez, a kastély tereit pedig tisztán geotermikus energiával fűtik. Az MTI kérdésére válaszolva Komoróczki Alíz elmondta, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint az idei év első 8 hónapjában 146 ezer vendég 418 ezer feletti éjszakát töltött el Gyulán. A vendégek 84 százaléka belföldről érkezett.
    

A pandémia előtti teljes év (2019) azonos időszakának forgalmától az idei forgalom hét százalékkal maradt el. Az idegenforgalmi adóköteles vendégéjszakákból ebben az időszakban több mint 124 millió forint folyt be, amelyet az önkormányzat visszaforgat a helyi turizmusmenedzsmentre, a turisztikai programkínálatra és turizmusmarketingre.
   

A Gyula nyitva van! marketingkampányhoz az egységes arculatú kreatív anyagokat a Gyulai Turisztikai Nkft. biztosítja a város nyitva maradó turisztikai szolgáltatói számára, akik azt saját költségvetésükből finanszírozott értékesítési és marketingkampányaik során, saját kommunikációs csatornáikon használhatják - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com