Turisztikai ügynökség: kimagasló a világbajnokság hatása az országimázsra

Hozzátette: az MTÜ kutatást készített külföldi turisták személyes megkérdezésével Budapesten és Balatonfüreden a FINA-vb magyar turizmusra gyakorolt hatásairól.

Kiemelte: az ország sosem látott lehetőséget kapott, hogy megmutassa magát, értékeit, látnivalóit a világnak, több százmillió tv-néző látta Budapest turisztikai adottságait. Az ide érkezett külföldi turisták rendkívül jó benyomásokkal térnek haza Magyarországról: a megkérdezettek kétharmada biztosan tervezi, hogy máskor is idelátogat, 98 százaléka nyitott a visszatérésre, és ötből négyen azt mondták, ajánlják majd ismerőseiknek Magyarországot.



Guller Zoltán elmondta: az ország remekül vizsgázott nem csak a világverseny rendezőjeként, hanem vendéglátóként és úti célként is az elmúlt hetekben. A vizes vb megrendezésével olyan új vendégkört is sikerült az országba csábítani, akik egyébként nem látogattak volna el az országba. Hozzátette: az előzetes várakozások szerint ezzel milliárdokkal több pénz áramlik a turizmusba a versenynek köszönhetően. Ráadásul az esemény miatt érkezők négyszer annyi időt töltöttek az országban, mint a máskor ide látogatók: az átlagos tartózkodási idő 9 nap volt, szemben a 2,4 nappal.



A nagy nézettségű, magas presztízsű sportesemények látogatóival a fizetőképes, hosszabb tartózkodást is megengedő turistákat lehet megnyerni, ami az MTÜ egyik kiemelt stratégiai célja - összegezte. Kiemelte: a felmérés szerint a külföldiek felénél pozitívan változott a Magyarországról kialakult kép, elégedettségük az országgal tízes skálán 8,73 pont lett. Az infrastruktúrával - közlekedés, szállás,tisztaság - való elégedettség is magas lett, minden vizsgált érték 8 feletti lett a 10-es skálán.

A legnagyobb pozitív fordulat a biztonság érzékelésében volt, 57 százaléknak változott pozitívan a véleménye, és a tízes skálán 8,84 pontra értékelték a biztonságot. Guller Zoltán rámutatott: a verseny hatása Magyarország imázsára kimagaslóan jó, ami jelentős hosszú távú hatás, az országképet tovább formálja pozitív irányba. Az ide látogatók jellemzően fiatal diplomások, közel fele 18-29 éves korosztályba tartozott, 62 százalékuk szállodában lakott, 53 százalékuk 4-5 csillagos szállodában.

A július 14-30 közötti vizes világbajnokság versenyeit csaknem félmillió, 485 ezer néző tekintette meg az öt helyszínen

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com