Turisztikai Ügynökség: kimagasló eredményeket ért el tavaly az idegenforgalom

Kimagasló eredményeket ért el tavaly az idegenforgalom Magyarországon, a vendégéjszakák számának bővülése már négy éve 6 százalék feletti - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint tavaly a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,9 , a belföldi vendégeké 5,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a szálláshelyek vendégforgalma így 6,7 százalékkal emelkedett, országosan 29,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.

    
Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a KSH adataira reagálva kiemelte: a vendégéjszakák számának bővülése az európai vendégforgalom bővülésének ütemét 1,6 százalékponttal felülmúlta, az EU-ban 2017-ben 5,1 százalékos volt a növekedés. A fővárosban az országos átlagnál is nagyobb mértékben, 7,3 százalékkal nőtt a vendégforgalom, és ezzel Budapest átlépte a 10 milliós vendégéjszakaszámot.
    

Rámutatott: a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 egyik fontos célkitűzése, hogy a turizmus versenyképességének további erősítésével a vendégéjszaka számok és a turisztikai költések megduplázódjanak. A 2017. év eredményeivel nagy lépést tett a magyar turizmus ebbe az irányba. Egy év alatt közel kétmillió vendégéjszaka többletet ért el, amelynek nagyobb részét az 1,1 millió plusz külföldi vendégéjszaka teszi ki.


Ahhoz, hogy a növekedés üteme tartós legyen és még több vendég érkezzen, minőségi fejlesztésekre van szükség - mutatott rá Guller Zoltán. Idén minden idők legnagyobb turisztikai fejlesztési programja, a Kisfaludy Program első nagyprojektjei a megvalósítás szakaszába lépnek. Ezek lesznek azok a fejlesztések, amelyektől az ágazat teljesítményének további jelentős fejlődését várják. Emlékeztetett arra, hogy az MTÜ ezért indította el a Kisfaludy Szálláshely-fejlesztési konstrukciót is, amelyre eddig több mint 580 pályázat érkezett.
    

Kifejtette: a magyar vendégforgalmi adatok régiós összevetésben is figyelemre méltóak, Ausztriában 2,3 százalékkal, Szlovákiában 5,9 százalékkal, Lengyelországban pedig 5,1 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma. A külföldi vendégéjszakák tavalyi, az elmúlt évekhez képest is kimagasló, 7,9 százalékos emelkedésében nagy szerepe volt a nagy sportrendezvényeknek, köztük a FINA vizes vb-nek.


A magyarországi szállodák az utóbbi öt év legmagasabb szállásdíjbevétel növekedését érték el: a bevételek 16,8 százalékkal nőttek, és meghaladták a 278 milliárd forintot. Hozzátette: kimagasló volt a külföldi szállásdíj-bevételek emelkedése is. A számok azt mutatják, hogy az emelkedő árakon is folyamatosan növekvő kereslet van a szálláshelyi szolgáltatásokra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com