Tűzszünetet kötött egymással Kína és az Egyesült Államok

Tűzszünetet kötött egymással Kína és az Egyesült Államok a köztük dúló kereskedelmi háborút illetően annak érdekében, hogy újraindíthassák a tárgyalásokat - adta hírül a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap bennfentes forrásokra hivatkozva csütörtökön.A lap két washingtoni és egy pekingi forrásbeszámolói alapján azt írta: az ideiglenes "fegyverszünetről" szóló megállapodás részleteit Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök szombati, oszakai találkozója előtt, sajtóközlemények formájában teszik majd közzé a felek. A két elnök Japánban, a G20-as országcsoport csúcstalálkozójának keretében folytat megbeszélést.

    
Az ideiglenes egyezmény értelmében Washington egyelőre nem vezetné be a maradék 325 milliárd dollárnyi kínai árut sújtó büntetővámokat, amelyeknek előkészítését Trump elnök még májusban rendelte el azt követően, hogy a két fél között megtorpantak a kereskedelmi tárgyalások. A SCMP egyik forrása szerint Hszi elnök a beígért további büntetővámok elhalasztásának fejében egyezett bele abba, hogy találkozzon Trumppal Oszakában. A forrás a lapnak azt mondta, hogy ugyan Trump elnök még meggondolhatja magát, de a tűzszünetet úgy tűnik, hogy már megkötötték.
    

Az amerikai elnök még szerdán úgy nyilatkozott, hogy kész kivetni a pótlólagos vámokat, amennyiben az oszakai találkozó sikertelenül zárul, de azt is elmondta, hogy azok indulhatnának 10 százalékról az eredetileg beígért 25 helyett. Az SCMP rámutatott: egyelőre nem világos, hogy Donald Trump ezúttal is kijelöl-e valamilyen határidőt a kétoldali tárgyalásokra, ahogyan azt korábban tette, de a megkérdezett források közül ketten hat hónapot említettek, vagyis az év végéig kellene megállapodást kötnie a feleknek.
    

A kétoldalú kereskedelmi tárgyalások több mint egy hónapja torpantak meg azt követően, hogy amerikai tisztviselők szerint Peking visszalépett néhány korábban tett ígéretét illetően. Kína ezzel szemben Washingtont vádolja azzal, hogy nyomásgyakorlással próbálja egy neki tetsző megállapodás irányába terelni a kínai felet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com