Üdülési joggal kapcsolatos visszaélésekre figyelmeztet a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fokozott óvatosságra int, mert újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési jog tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.A GVH hétfői közleményében azt írták, az utóbbi időszakban egyre több panasz érkezett a versenyhivatalhoz, amelyek alapján úgy tűnik: az üdülési joguktól megszabadulni vágyók félrevezetése és kihasználása újabb lendületet vett. Az érintetteket ezúttal is elsősorban telefonon keresik meg, azzal a sokat ígérő ajánlattal, hogy egy magánszemély készpénzben megvásárolja tőlük jogosultságukat. A telefonáló időnként egy üdülési jogos károsultakat segítő, érdekképviseleti civil szervezet nevében mutatkozik be.
    

A személyes találkozó alkalmával a csalók már előkészített szerződéssel várják ügyfeleiket - amelyben azonban a vevő magánszemély immár egy vállalkozás, a fizetés pedig nem készpénzben, hanem egy, a cég által üzemeltetett vásárlási rendszerben levásárolható kreditben történik. A fogyasztókat rendszerint azonnali döntésre ösztönzik, és több százezer forintos díjat fizettetnek meg a rendszerbe történő belépésért, az itt elérhető áruk pedig sokszor túlárazott és silány minőségű termékek.
    

Az üdülési jog ráadásul mindezek ellenére sem kerül át a vevő cég nevére, ugyanis azok szolgáltatói jellemzően csak magánszemélyre engedélyezik átírásukat. Az üdülési joggal járó fenntartási költségek így továbbra is a becsapott fogyasztókat terhelik. A versenyhatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. Fontos, hogy a fogyasztók a személyes találkozókon se engedjenek az esetleges nyomásgyakorlásnak.
    

Felidézték, hogy a korábbi években - versenyfelügyeleti eljárások lefolytatása és számos bírság kiszabása mellett - több alkalommal is felhívták a figyelmet néhány tisztességtelen módszerre. A hasonló típusú, jogsértő magatartást folytató cégek felelősségre vonása mindig nehéz a hatóságok számára, ugyanis számos módszerrel - felszámolás, végelszámolás, átnevezés, vagy tagcsere - igyekeznek elkerülni a számonkérést.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com