Új borfeldolgozót épít a Bősze Pincészet Ászáron

A Komárom-Esztergom megyei Ászáron található Bősze Pincészet 200 millió forintos beruházással épít korszerű borfeldolgozót, amellyel a jelenlegi, évente 30 ezer palackos kapacitást háromszorosára bővíthetik - mondta el a vállalkozás vezetője az MTI-nek.A 200 milliós beruházás felét pályázati forrás biztosítja. Bősze Csaba hozzátette, 8,5 hektáron gazdálkodnak, amelyet 12-15 hektárra bővítenének.

Az 530 négyzetméteres borfeldolgozóban tartályos és hordós érleléssel készülnek az italok. A Jászai Mari emlékház közelében lévő létesítményt labor és palackozó egység egészíti ki, valamint kialakítanak egy kóstolót, melynek nagyméretű terasza a pincészet szőlőire néz.

    
A beruházás költségének felét pályázati támogatásból fedezi a pincészet. A fejlesztéssel két új munkahely létrehozását vállalták, azonban a vendéglátás beindulásával várhatóan 4-5 embernek biztosítanak állást. A vállalkozás 2018-as árbevétele 9 millió forint volt, ez a tervek szerint a következő öt évben 80-100 millió forintra emelkedik.
    

A Bősze Pincészet tíz éve működik, Bősze Csaba elmondta, korábban 300 hektáron folyt szőlőművelés a környéken, ebből mára alig hetven hektár maradt. A pincészet borait Ászártól száz kilométeres körben terjesztik, mintegy száz üzletet és vendéglőt szolgálnak ki termékeikkel. A későbbi tervekben szeretnének nagyáruházi hálózatokban is megjelenni a kínálattal.
   

Az Ászár-Neszmélyi borvidékre a könnyű fehér- és rozéborok jellemzők. Az Esterházy család Csákvári Uradalmának híres ászári mintaszőlészete és pincészete is hozzájárult ahhoz, hogy a vidék a XIX. század második felében nemzetközi ismertségre tett szert - mondta. A területet 2009-ben átkeresztelték Neszmélyi borvidékre. Az utóbbi évtizedekben a szőlőtermesztés korszerűsítése a minőség jelentős javulását és a borvidék rangjának növekedését eredményezte.
    

Napjainkban három jól elkülöníthető körzetben folyik a termelés, az ászári, a neszmélyi és a tatai hegyközségben. A borászokat a Neszmélyi Borút Egyesület fogja össze.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com