Új cégek veszik át a felszámolás alatt lévő Tungsram Operations Kft. telephelyeit és dolgozóinak egy részét

Új cégek veszik át a felszámolás alatt lévő Tungsram Operations Kft. telephelyeinek és dolgozóinak egy részét; csaknem ötszáz, eddig a Tungsramnál alkalmazott munkavállaló továbbfoglalkoztatása várható a jövő év elejétől - értesült az MTI hétfőn.A Tungsram Operations Kft. az MTI-nek megerősítette: előrehaladott tárgyalások folynak, amelyekről a munkavállalóikat is tájékoztatták. A munkaadó pénteken levélben tájékoztatta a munkavállalókat arról, hogy Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Budapesten és Hajdúböszörményben is új cégek veszik át és foglalkoztatják tovább a dolgozókat a jelenlegi tevékenységi körökben.

A Képes Kálmán ügyvezető által aláírt levél szerint valamilyen formában minden telephelyen folytatódni fog a munka; egy cég vagy befektetői csoport üzemeltetné az adott üzemet vagy egy részét, és a dolgozók egy hányadának munkát biztosítana.
    

Zalaegerszegen állnak legközelebb a szerződéskötéshez, itt a Videoton az eddigi kapacitást vinné tovább a gyáregység üzemeltetőjeként, a dolgozók nagy részét is foglalkoztatni kívánja. Nagykanizsán egy ingatlanüzemeltetéssel foglalkozó vállalat venné át az üzemeltetést, a telephely a jelenlegi bérlőkkel együtt ipari parkként működne tovább. Ez a befektető a kapacitások egy részét, vagyis a LED-lámpák összeszerelését, a műanyag fröccsöntést és a fémmegmunkálást is átvéve 160-180 embert foglalkoztatna tovább.
    

Budapesten egy pénzügyi befektetői csoport tovább működtetné a lámpagyártást, a kerámiaüzem kapacitásaira pedig a Bakony Kerámia Kft.-vel és a Rauscherrel várható megállapodás, és mindkét üzemben 50-50 dolgozót alkalmaznának. A vertikális farm kutatási célokra szakosodva üzemel tovább az Orion Űrnemzedék Alapítvány tulajdonában lévő cég irányításával.
    

Hajdúböszörményben a wolframszál-gyártáshoz szükséges telephelyrészt egy még meg nem nevezett pénzügyi befektető üzemeltetné, a forgácsoláshoz szükséges üzemet pedig a Scintilla Kft. A jelenlegi dolgozók közül összesen körülbelül 100 embert foglalkoztatnának a jövőben. A cégvezetés levele arra is kitér, hogy az üzemeltetésre át nem adott területeken egy erre szakosodott cég fog minden telephelyen gondoskodni az állagmegóvásról.
    

A Tungsram idén áprilisban jelentette be, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért az év végéig több ütemben 1600 dolgozóját bocsátja el. A társaság májusban csődvédelemet kért, majd novemberben a legnagyobb hitelező, az EXIM Bank által elutasított csődegyezségi ajánlat után felszámolási eljárás indult, amely miatt a még állományban maradt 750 ember csoportos létszámleépítését jelentette be a cég.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com