Új csarnokkal bővíti gyárát a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskeméten

Mintegy 600 millió forint összegű beruházással bővíti gyárának kapacitását a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kecskeméten, az önerőből megvalósuló gyártó- és raktárterületet is magába foglaló új csarnokot még az idén átadják.Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az eseményt bejelentő pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a Knorr-Bremsét a kezdetektől a folyamatos innováció jellemezte, amely nemcsak a termékfejlesztésre, hanem a gyártás folyamatos megújítására is kiterjed. Emellett a cég évek óta nagy hangsúlyt fektet termelékenységének, hatékonyságának növelésére is - közölte.

    
A tárcavezető kiemelte, a vállalatnál zajló folyamatok jól mintázzák azt az iparpolitikai stratégiát, amelyet Magyarország az elmúlt időszakban követett, és a jövőben is fog.

A miniszter hangsúlyozta: a magyar hozzáadott érték egyik felét a külföldi vállalatok állítják elő, a másik felét pedig azok a magyar cégek, akik a munkavállalók 75 százalékát foglalkoztatják. Kifejtette, csökkenteni kell a hatékonyságkülönbséget, ami egy nemzetközi vállalat itthoni és egy magyar tulajdonú cég szintén belföldi tevékenysége között megjelenik.
    

Palkovics László szerint a nemzetközi vállalatok nagyon jók abban is, hogy a technológiát és tudást, amellyel rendelkeznek, átadják magyar partnereiknek. A Knorr-Bremse ebben is élenjáró, akárcsak abban, hogy a legújabb technológiát alkalmazza hatékonysága és termelékenysége növelése érdekében - fogalmazott.
    

Bíró Attila, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója elmondta, alig négy évvel azután, hogy átadták a Kecskemét déli iparterületén új gyártóegységüket, máris bővíteniük kell. Beszélt arról is, hogy üzemükben a legmodernebb gyártási körülmények mellett állítják elő a legmagasabb minőségű termékeket.


A növekvő piaci igények és a hatékonyság folyamatos növelése révén elért sikereik pedig odavezettek, hogy mára mind a gyártó, mind a logisztikai kapacitásukat növelniük kell - fejtette ki. A tervek szerint az új, közel 2000 négyzetméteres egység 21 ezer négyzetméterre növeli a teljes gyártó- és raktárterületet - tette hozzá.
    

Thorsten Seehars, a Knorr-Bremse haszonjármű üzletág igazgatótanácsi tagja a sajtótájékoztatón elmondta, a kecskeméti gyár teljesítménye, eredménye, évről évre jelentős mértékben hozzájárul az európai haszongépjármű üzletág sikerességéhez. A Knorr-Bremse a beruházással megteremti a komplexebb termékek és technológiák bevezetésének alapjait is, hiszen a fejlesztés - a több mint 1000 embert foglalkoztató kecskeméti gyár számára - a légszárító szelepek és elektronikus berendezések mellett további új termékcsaládok gyártását teszi majd lehetővé.
    

A Knorr-Bremse kötött pályás járművek és haszonjárművek fékrendszereinek piacvezető gyártóvállalata, valamint ezek további alrendszereinek beszállítója, amelynek forgalma a 2017-es évben több mint 6 milliárd euró volt. Harminc országban nagyjából 28 ezer alkalmazottjuk fejleszti és gyártja egyebek mellett a fék-, ajtó- és hajtóművezérlő, valamint az üzemanyag-takarékosságot szolgáló rendszereket, továbbá torziós lengéscsillapítókat és a hajtáslánc-rendszerek megoldásait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com