Új csomagolást és arculatot kaptak a Gyulahús Kft. egyes termékei

Új csomagolást és arculatot kaptak a Gyulahús Kft. szárazáru termékei és a gyulai májas, a fejlesztéshez beszereztek egy új csomagoló berendezést is - mondta a cég ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón.Daka Zsolt közölte, a céljuk elsősorban az volt, hogy egységesebb megjelenésűek és jobban beazonosíthatóak legyenek a termékeik. Egyelőre az országosan forgalmazott áruk kapnak új megjelenést, de a közeljövőben a felvágottak és a vörös húsból készült áruk csomagolását is szeretnék fejleszteni.
    

Hozzátette, tavaly év végén három csomagoló- és egy szeletelőgépet szereztek be a szeletelt tálcás áruknak, nyolcszázezer eurót meghaladó összegben, amivel az eddigi 25-30 ezer tálcás napi kapacitásukat 40 ezer tálca feletti mennyiségre növelték.

Most még egy csomagológépet vásároltak a rúdáruk és a páros kolbászok csomagolásához, és bővítették a védőgázas csomagolási kapacitásukat is.
    

Daka Zsolt elmondta, a koronavírus-járvány világított rá arra, hogy a fogyasztók leginkább a védőgázas termékeket keresik, ezért a vákumfóliázott áruikat hamarosan ki is vezetik a piacról. Hozzátette, az arculat frissítéssel párhuzamosan vékonyabb csomagolóanyagokat használnak, így a környezetterhelést is tudják csökkenteni. A fóliacsomagolás felerészben újrahasznosított alapanyagból készül - húzta alá.
    

Gila Éva, a cég marketing menedzsere elmondta, a kolbászok csomagolására rákerült, hogy a gyulai 2013 óta hungarikum; A pandémia világított rá arra is, fontos, hogy ismerjük egy termék eredetét - jelentette ki. Hozzátette, az új csomagolásokon megjelenik a gyulai vár képe, ami a 150 éves márka tradicionalitását hangsúlyozza, "a város és a termék értékei így erősítik egymást".
    

A jelenleg száz százalékban önkormányzati tulajdonú cég nagyobb fejlesztésbe kezdene, 13 milliárd forintból új szárazáru üzemet építenének, amihez ötmilliárd forintot pályázati forrásból teremtenének elő. Az MTI kérdésére válaszolva Daka Zsolt elmondta, a pályázat előkészítése jelenleg is zajlik. A fennmaradó összeget szakmai vagy pénzügyi befektető bevonásával képzelik el, a cég maximum 49 százalékát értékesítenék, amiről a képviselő-testület hozza meg a döntést a közeljövőben.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Gyulahús Kft. 2019-ben mintegy nettó 6,8 milliárdos árbevételt ért el, ami 2020-ban 7,66 milliárdra nőtt, az adózott eredmény 213 millióról 392 millió forintra emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com