Új csúcson az önkéntes pénztárak taglétszáma

Az erős évkezdet után a második negyedév is lendületes folytatást hozott a hazai önkéntes kasszák teljesítményében: az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak összesített taglétszáma immár meghaladja a 2,1 milliót az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb elemzése szerint.Az ÖPOSZ hétfői, MTI-nek küldött közleménye szerint az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak tagjainak összesített megtakarításainak értéke így június végére már felülmúlta a 2,1 ezer milliárd forintos szintet. Ez éves összevetésben több mint 346 milliárd forint, azaz bő 19 százalék növekedést jelent.
    

A pénztárak a második negyedévben 2,64 százalék becsült hozamot értek el, a nyugdíjpénztári tagok befizetései a negyedév folyamán pedig 21 milliárd forintot tettek ki, bő 20 százalékkal felülmúlva 2023 hasonló időszakának értékét. E látványos növekedésnél kisebb mértékben, de a munkáltatók hozzájárulásai is bővültek, éves alapon 2,6 százalékkal, ami viszont negyedéves összehasonlításban több mint 16 százalékos pluszt jelent. Ezek eredményeként a munkavállalók a nyugdíjpénztári bevételek növekvő részét, 63,5 százalékát adták a második negyedévben.
    

Az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága újabb csúcsot ért el a teljes tagság viszonylatában: ez az időszak végén 1,96 millió forintot tett ki, mintegy 21 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi értéket. Megjegyezték azt is, hogy a nyugdíjhoz közel álló, hosszabb ideje öngondoskodó pénztártagok megtakarításai ennek többszörösét mutatják.
   

Az önkéntes egészségpénztárak tagsága ugyanakkor továbbra is kitartó növekedést mutat, a második negyedév végén már több mint 1,06 millióan választották ezt az öngondoskodási formát, vagyis egy év alatt több mint 53 ezerrel bővült a létszám. Az egészségpénztárakban kezelt összesített megtakarítás az időszak végére meghaladta a 87 milliárd forintot, ami az egy évvel korábbinál 15 százalékkal magasabb értéket jelent. A munkáltatók éves összevetésben közel 14 százalékkal utaltak többet pénztártag munkavállalóiknak, akik pedig ennek majdnem kétszeresével, 26 százalékkal növelték befizetéseiket.
    

A pénztártagok továbbra is aktívan élnek az egészségpénztári megtakarítások sokszínű felhasználási lehetőségeivel: a második negyedévben a legnagyobb emelkedést ismét a lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez kapcsolódó kifizetések mutatták (éves szinten 44 százalék), míg a klasszikus egészségpénztári szolgáltatásokra 22, életmódjavító egészségpénztári szolgáltatásokra pedig bő 9 százalékkal költöttek többet a tagok - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com