Új felsővezetők kinevezésével lép következő szakaszába a 4iG csoport vállalatainak transzformációja

Új felsővezetőket nevezett a 4iG a vállalatcsoportnál zajló transzformációs program következő állomásaként - közölte a társaság csütörtökön.A tájékoztatás szerint a változások érintik a cégcsoport, valamint a távközlési kereskedelmi és infrastruktúra vállalatok irányítását is. Csatlakozik a 4iG csoport felsővezetéséhez Tábori Tamás, távközlési stratégiáért felelős vezérigazgató-helyettesként elsődleges feladata a távközlési üzletág stratégiájának kidolgozása, megvalósítása és felülvizsgálata, valamint a nemzetközi távközlési leányvállalatok működésének szakmai felügyelete lesz. A szakember 2022-ben érkezett a cégcsoporthoz, a DIGI vezérigazgatói feladatai mellett a Vodafone Magyarország lakossági üzletágát is irányította.
    

Kis Albertet a 4iG csoport nagykereskedelmi és infrastruktúra vezetőjének nevezték ki.

Az infrastruktúra területhez kapcsolódó nemzetközi üzleti projekteket és vállalkozásokat felügyeli, továbbá az infrastruktúra-fejlesztések és nagykereskedelmi partnerségek területén az új nemzetközi üzleti lehetőségek felkutatásáért felel. Hét évvel ezelőtt csatlakozott a 4iG csoporthoz tartozó Invitechhez, ahol hálózat- és infrastruktúrafejlesztési igazgatóként, 2018 májusa óta pedig nagykereskedelmi és hálózatfejlesztési vezérigazgató-helyettesként dolgozott.
    

Mohamed Sherif Elsayad a csoport üzletfejlesztési és innovációs vezetőjeként folytatja cégcsoporton belüli pályafutását. Munkaköréhez tartozik a többi között a csoport terjeszkedését szolgáló hazai- és nemzetközi üzleti, valamint innovációs lehetőségek felkutatása, illetve kidolgozása. A szakember 2023 szeptemberében csatlakozott a 4iG csoporthoz.
    

A közleményben felidézték, hogy a csoport tavaly novemberben jelentette be transzformációs programját. A 4iG távközlési vállalatait üzleti-kereskedelmi, valamint infrastruktúra vállalatokká alakítja, majd a szétválasztott funkcióknak megfelelően integrálja azok működését. A cégcsoport igazgatósága a program következő szakaszába érve megkezdte az új struktúrában működő vállalatok felsővezetésének kialakítását is.
    

A transzformációs folyamatok lezárásáig a csoport távközlési vállalataiból, azaz a DIGI-ből, az Invitechből, az Antenna Hungáriából, valamint a Vodafone-ból ideiglenesen létrehozott hazai távközlési kereskedelmi vállalatokat Bányai Tamás, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója irányítja. A következő fázisban a kereskedelmi vállalatok a ONE márkanév alatt egyesülnek, az így létrejövő új távközlési nagyvállalat vezérigazgatója Bányai Tamás lesz. A szakember 2023-ban csatlakozott a 4iG Csoporthoz, tavaly szeptember óta a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.
    

A transzformációs folyamatok lezárásáig a csoport távközlési vállalataiból kiváló infrastruktúra vállalatok menedzsmentje is átalakul. A vállalatok igazgatósági elnöke Kis Albert, a 4iG csoport nagykereskedelmi és infrastruktúra vezetője lesz, a társaságokat vezérigazgatóként Papp-Gerlei Gyöngyvér irányítja a jövőben. Feladata a társaságok összehangolt működésének biztosítása lesz, felkészítve az infrastruktúra cégeket a jövő évtől megvalósuló integrált működésre. Papp-Gerlei Gyöngyvér 2024 február óta az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója, ezt megelőzően a társaság vezérigazgató-helyettese és kereskedelmi igazgatója volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com