Új gépsorokkal fejlesztette kapacitását a kecskeméti Poliext Kft.

Európai uniós támogatással, mintegy 493 millió forintból új gépsorokkal fejlesztette kapacitását a főként csőgyártással foglalkozó Poliext Kft. Kecskeméten - közölte a cég pénzügyi igazgatója az MTI-vel.Balog Róbert elmondta: a fejlesztéshez 70 százalékos támogatási intenzitással a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program pályázatán mintegy 345 millió forintot nyertek, a fennmaradó összeget saját erőből és beruházási hitelből finanszírozták.
    

A pályázat segítségével vásároltak egy automata csőgyártó gépsort az előre legyártott csőtekercsek átcsévélésére, illetve egy berendezést a fröccsöntött technológia alapanyagainak keverésére.

A projekt keretében átalakították az üzem épületét is. Balog Róbert kiemelte: a csőgyártó üzem kapacitásának kihasználtsága már 85-90 százalékos volt, a technológiai beruházással a kapacitást 30 százalékkal tudták növelni. Az ingatlanberuházás egyrészt szükséges volt a technológiai és kapacitásbővítéshez, másrészt további kapacitásnövelési lehetőséget jelent - tette hozzá a pénzügyi vezető.
    

A Poliext Kft. 1991-ben kezdte meg működését a Kecskemét melletti Matkópusztán. Műanyag csövek, csőszerelvények, gyorskötő idomok gyártásával foglalkozik, valamint épületgépészeti és öntözéstechnikai elemeket gyárt és egyidejűleg forgalmaz kis- és nagykereskedelmi egységeiben. Jelenleg 32 országba exportálnak, döntően az Európai Unióba, de vannak észak-afrikai, mexikói vevőik is. Fő céljuk az export további erősítése. Árbevételük 55 százalékát adja a csőgyártás, 25 százalékát az idomgyártás, 20 százaléka más termékek kereskedelméből származik.
    

Az elmúlt évben mezőgazdasági csövekből mintegy 7 millió métert, csepegtető csövekből 8,7 millió métert, KPE ivóvíz csövekből és védőcsövekből 2,7-2,7 millió métert, KPE idomokból pedig 3,5 millió darabot gyártottak. Balog Róbert hangsúlyozta: nagyságrendileg, évente átlagosan 100 millió forintot tudnak költeni különféle fejlesztésekre. A beruházási támogatásra óriási szükségük volt, mert ilyen volumenű fejlesztést önerőből nem tudtak volna végrehajtani.
    

"A piacon tavaly áremelést nem tudtunk végrehajtani, ezzel szemben jelentős költségnövekedés és infláció volt tapasztalható, tehát rendkívül nehéz évet zártunk, és 2024-re sem számítunk jelentősebb javulásra" - mondta a pénzügyi vezető. A 2022-as és a 2023-as gazdasági helyzetet értékelve úgy fogalmazott: rendkívül kiszámíthatatlan, változó és ezáltal nehezen tervezhető volt. Tavaly árbevételük 4,5 százalékkal esett vissza. Belföldön csökkent a kereslet, de az exportot tudták növelni. Eredményességük mintegy 30 százalékkal romlott, ebben a döntő tényező az energiaárak drasztikus emelkedése volt. Energiaköltségük 2023-ban több mint 450 millió forinttal növekedett - ismertette Balog Róbert.
    

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a mintegy százötven munkavállalót foglalkoztató kecskeméti Poliext Kft. nettó árbevétele 2021-ben 5,87 milliárd forint, 2022-ben pedig mintegy 7,32 milliárd forint volt, amelynek mintegy 15 százaléka exportértékesítésből származott. A vállalkozás 2021-ben 109 millió forint, míg 2022-ben több mint 165 millió forint nyereséggel zárt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com