Új igazgatósági tagokat választott a BÉT közgyűlése

Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója és Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója személyében két új igazgatósági tagot választott a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) csütörtöki közgyűlése, így többségében külső, piaci szereplők által delegált tagokkal működik tovább - közölte a BÉT az MTI-vel.

A döntéssel a BÉT igazgatóságában a piaci szereplők már négy taggal képviseltetik magukat a hétfős testületben.

A tulajdonosok elfogadták a BÉT új javadalmazási szabályzatát is.

mnb

Közölték, a fő tulajdonos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára kiemelten fontos, hogy a piaci szereplők többségben legyenek a tőzsde igazgatóságában, ezzel is biztosítva átlátható működését, valamint a BÉT igazgatósága által február végén elfogadott 2016-2020-as stratégia sikeres megvalósítását.

Eszerint egy olyan átfogó tőkepiac- és tőzsdefejlesztési programot terveznek megvalósítani, amellyel a tőzsde közép- és hosszú távon is hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez és versenyképességéhez. A stratégia megvalósítását a BÉT a kormány támogatásával kívánja végrehajtani, így tárgyalásokat folytat a nemzeti tőzsde fejlesztésének lehetőségeiről - áll a közleményben.

Az MNB 2015. november 20-án adásvételi szerződést kötött a BÉT korábbi tulajdonosával, az osztrák CEESEG AG-val és Österreichische Kontrollbank AG-val. A tranzakció eredményeként 75,8 százalékos részesedéssel az MNB minősített többségi tulajdonosa lett a BÉT-nek.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com