Új modell sorozatgyártását kezdte meg a Kia Motors Szlovákiában

Pénteken megkezdte új modellje, a háromajtós Kia pro_cee'd sorozatgyártását zsolnai üzemében a Kia Motors Slovakia autógyár - közölte a vállalat sajtóosztálya az MTI-vel pénteken.


kia

Az alsó középkategóriás modell előző verziójából 2007-től 76 ezer darabot gyártott Kia Motors zsolnai üzeme, és az eddigi eredmények alapján arra számítanak, hogy 2013-ban az új modell is hozzájárul a gyártásban kulcsszerepet játszó Cee'd modellek számának stabil szinten tartásához.
"Bízunk benne, hogy ez a modell is segít teljesíteni az idei gyártási terveket, a 290 ezer gépkocsi elkészítését" - mondta Eek-Hee Lee, a Kia Motors Slovakia elnöke a sorozatgyártás megindítását követően.

A háromajtós Kia pro_cee'd-et, a Kia cee'd Sportswagon tavaly augusztusban gyártani kezdett második generációjához hasonlóan, két benzines és két dízel motorral fogja gyártani a cég.
A Kia Motors Slovakia autógyár tavaly rekordévet zárt, gyártósorairól 2012-ben 292 ezer gépkocsi gördült le, 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időszakban az üzemben 464 ezer gépkocsimotort gyártottak. Terveik szerint 2013-ban 290 ezer gépkocsi és 490 ezer gépkocsi motor készül a márka szlovákiai gyártóüzemeiben.

A Kia Motors Slovakia a Kia Motors Corporation első európai üzeme, és Szlovákia második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező autógyára. A vállalat jelenleg 3900 alkalmazottat foglalkoztat, ezzel az egyik legnagyobb munkáltató Szlovákiában. Az itt készült gépkocsik legnagyobb felvevőpiaca Oroszország, itt adják el az autók több mint 20 százalékát.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com