Új, szigorúbb szankciókkal büntethető a tiltott piacbefolyásolás

Az új európai uniós szabályok alapján hétfőtől Magyarországon is szigorodik a bennfentes kereskedelem és a tőkebefektetési csalás büntetése, a legsúlyosabb piacbefolyásoló tevékenységek miatt büntetőjogi szankciók is alkalmazhatók, és jelentősen emelkednek a kiszabható bírságösszegek is - tette közzé a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.

Az új szabályok alapján a bírság meghatározásánál minden esetben a visszaéléssel elért nyereség, vagy az így elkerült veszteséget kell majd alapul venni.

mnb

A bennfentes kereskedelmet és a tiltott piacbefolyásolást megvalósító természetes személlyel szemben 5 millió eurós, gazdasági társaság esetében 15 millió eurós büntetés is kiszabható. A tagállami, így a magyar felügyelő hatóságok pedig ezentúl az eddig nem szabályozott, például tőzsdén kívüli kereskedési ügyleteket is ellenőrizhetik.

Az új szabályozás lehetővé teszi egyebek mellett a bizonyítékok lefoglalása érdekében a vizsgált személyek területére történő belépést, valamint a távközlési szolgáltatóktól a releváns telefon- és adatforgalmi nyilvántartások bekérését.

A bennfentes kereskedési, illetve információkezelési problémák a kibocsátó cégeknél is felmerülhetnek, ezért elvárható, hogy ezeket szigorúan, a szabályoknak megfelelően kezeljék a kibocsátók is. Így például a kibocsátó cégeknek jegyzéket kell készíteniük a bennfentes információkhoz hozzáférhető személyekről, változás esetén frissíteni kell a jegyzéket, illetve ezt a listát, kérésre, az illetékes hatóságnak meg kell küldeni.

A bennfentes kereskedelem legsúlyosabb esete, ha a tőzsdére bevezetett részvénytársaságnál meglévő információt valaki a közzététel előtt felhasználja, és ennek alapján köt üzletet a piacon. Mostantól szankcionálni kell majd a bennfentes információk jogosulatlan közzétételét, kiszivárogtatását is.

A szigorítás eredményeként szabadságvesztésre is ítélhetik a piacbefolyásolás elkövetőjét, amelynek bennfentes kereskedelem és piaci manipuláció esetén a kiszabható felső határa 4 év lesz, a bennfentes információk jogosulatlan közzététele esetén pedig maximum 2 évre ítélhetik annak elkövetőjét. A piacbefolyásolás kísérlete, vagy az arra felbujtás is bűncselekménynek számít.

Az MNB a piacfelügyeleti eljárás során a bennfentes kereskedelem bizonyítására tág eszköztárt alkalmazhat, szakemberei például tanúkat tudnak meghallgatni, előzetes értesítés nélküli helyszíni ellenőrzést hajthatnak végre, ügyészi jóváhagyással telefonforgalmat tudnak ellenőrizni, elektronikus levélforgalmat nézhetnek át.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com