Új tulajdonosokkal terjeszkedik a cseh Packeta

A luxemburgi székhelyű globális alapkezelő, a CVC Capital Partners és a cseh Emma Capital konzorciuma veszi meg a magyar csomagküldő piacon is erős pozíciókkal bíró cseh Packeta Groupot - közölte a Packeta az MTI-vel.A luxemburgi székhelyű globális alapkezelő a Packeta 65 százalékát vásárolja meg, míg a cseh holding 35 százalékos tulajdonos lesz. A tranzakció a megfelelő hatósági jóváhagyásokat követően várhatóan 2024 első félévében zárul le - ismertették hozzátéve, hogy a CVC Partners egy további szereplőt, a szintén cseh hátterű R2G csoportot is bevonja majd a tranzakcióba.
    

Kiemelték, a vállalat ma már több mint 2000 embert foglalkoztat, 15 ezer csomag átvevőhelyet és 6000 csomagautomatát működtet hat országban: Csehország mellett Magyarországon, Szlovákiában, Németországban, Romániában és Lengyelországban. Tavaly megkezdték a terjeszkedést Szlovéniában is. A cégcsoport 2023-ban rekordszámú, 106 millió csomagot szállított ki. A magyar piacon 2015-ben Csomagküldő.hu néven indult el a vállalat, és 2021 óta használja a Packeta márkanevet.
    

Csatlós Éva, a Packeta Hungary Kft. ügyvezetője a közleményben úgy fogalmazott, a tulajdonosváltással fokozni tudják a technológiába és az automatizálásba történő befektetéseket, céljuk, hogy Magyarország legnagyobb csomagküldő szolgáltatójává váljon a cég. A Packeta Group egy 2010-ben, Csehországból indult, digitális, e-kereskedelmi platformon alapuló, logisztikai szolgáltatásokat kínáló, nemzetközi cégcsoport. A Packeta Group átvevőhely hálózata mára meghaladja a tízezret, ezen kívül több mint 92 ezer partneri átvevőhellyel rendelkezik és 40 ezernél is több webáruházzal működik együtt. A 2023-as év árbevétele 294 millió euró volt, ami mögött 106 millió kézbesített csomag áll.
    

A Packeta Hungary Kft. 2019 óta szolgálja ki a magyarországi webáruházakat, és 2021 óta kínál dedikált szolgáltatást magánszemélyeknek. A Z-Pont átvevőhelyek és Z-BOX csomagautomaták száma 2700 felett jár, amit a központi budapesti, illetve 9 vidéki településeken elhelyezkedő depókon keresztül szolgálnak ki. A nyilvánosan elérhető adatok szerint 2021-ben a Packeta Hungary Kft. 3,34 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 2022-ben 5,57 milliárd forintot. A 2023 évre 8 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt becsülnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com