Új üzemcsarnokot épít és bővíti létszámát Fóton a General Electric

Csúcsszínvonalat képviselő gyártóbázist épít ki a gáz- és gőzturbinás villamos erőművek központi vezérlő egységeinek (UCP) előállítására a General Electric (GE) Oil & Gaz üzletága Fóton - jelentették be az új, 6 ezer négyzetméteres csarnok alapkőletételével egybekötött sajtótájékoztatón szerdán.

GEA fóti gyárbővítéssel 114 munkahelyet teremtenek, ebből 40 mérnöki poszt.
A projekt nyitó rendezvényén tartott köszöntőjében Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára kiemelte: mivel a GE piacvezető az erőművek vezérlő egységeinek gyártásában, ezért ez a beruházás azt jelenti, a magyar mérnököknek és munkásoknak mostantól kezdve kitüntetett szerepük lesz a világ energiabiztonságának javításában.

Az államtitkár kijelentette: a szerdai alapkőletétellel a magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténetének újabb fejezete kezdődött el, az új gyártóbázis megépítése növeli Magyarország versenyképességét, s hozzájárul ahhoz, hogy Európa termelési központjává váljék.

Bár a GE-vel - a Magyarországon legnagyobb, több mint 12 ezer embert foglalkoztató amerikai befektetővel - folytatott tárgyalássorozatnak a fóti gyárbővítés a betetőzése, a tárgyalások nem érnek véget - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Magyarázatképpen hozzátette: a kormány 2010-ben megfogalmazott gazdasági célkitűzésének megfelelően a keleti nyitás mellett a szövetségkötési versenybe való benevezést, illetve a stratégiai partnerek körének bővítését is fontosnak tartja.

"A GE nem véletlenül lett egyik stratégiai partnerünk. hazánkban ez a cég működteti a harmadik legtöbb leányvállalatot, a Magyarországon foglalkoztatott munkaerő számát tekintve - a német és az osztrák leányvállalatok után - szintén a harmadik, míg a hozzáadott érték előállítása szempontjából a második helyet foglalja el" - sorolta az államtitkár.
Fóton "a most induló, energiabiztonságunkat is növelő beruházásnak köszönhetően 114 új munkahelyet teremtenek, az itteni gyár beszállítóinak 75 százaléka magyar" – emelte ki az államtitkár.

A GE elkötelezett a helyi közösségek és a helyi polgárok segítésében, ezért is fontos a cég számára a fóti beruházásról a magyar kormánnyal kötött megállapodás – méltatta a projektet Dave Cox, a GE Oil & Gas üzletág gyártásért felelős alelnöke. Az új, egyedi műszaki megoldásokat is alkalmazó létesítmény szélesíti a termékkört, s hozzájárul Magyarország versenyképességének növeléséhez is – tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com