Új vezető az Unilever Magyarország és Adria régió élén

Ács Tamást nevezték ki az Unilever Magyarország és Adria régió új ügyvezető igazgatójává, a szakember a hazai mellett a Horvátországot, Szlovéniát és Bosznia-Hercegovinát felölelő régió piacaiért felel.Az Unilever hétfői tájékoztatása szerint 2015 óta most van először újra magyar ügyvezetője a társaságnak. Ács Tamás 2017-ben csatlakozott az Unileverhez. Széleskörű iparági tudással rendelkezik, korábban igazgatói és ügyvezetői tapasztalatot szerzett a Danone és Mars cégeknél, négy éven át pedig a Márkaszövetség elnöke is volt.
    

A közleményben felidézték, hogy a most leköszönő ügyvezető igazgató, Alberto di Leo irányítása alatt valósult meg a veszprémi Algida jégkrémgyár több mint 10 milliárd forintos, valamint a nyírbátori háztartásvegyipari üzem mintegy 23 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása. A brit-holland Unilever éves beszámolója szerint árbevétele tavaly 9 százalékkal bővült 60,1 milliárd eurót ért el. A vállalat éves nyeresége 2022 egészében 8,269 milliárd euró volt, 24,9 százalékkal több az előző évben elért 6,621 milliárd eurónál. Az Unilever több mint 190 országban van jelen, és naponta 3,4 milliárd fogyasztót ér el, így globálisan az élelmiszerek, kozmetikumok és háztartási tisztítószerek piacán az egyik vezető szereplő, tavaly 127 ezer foglalkoztatottja volt.
    

Az Unilever Magyarország Kft. a budapesti irodában és magyarországi gyáraiban több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.    A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Unilever Magyarország Kft. 2022-ben 122,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el a 2021-es 99,4 milliárd forint után, az adózott eredménye a 2021-es 2,88 milliárd forintról 2022-ben 3,8 milliárd forintra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com