Újabb földalatti kamrát nyitnak jövőre a bátaapáti radioaktívhulladék-tárolóban

Még az idén megtelik Bátaapátiban a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) 2012-ben átadott első földalatti kamrája, a már elkészült második kamrát, ahol új, hatékonyabb hulladék-elhelyezési módszert alkalmaznak majd, 2017-ben helyezi üzembe a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. - hangzott el a cég és a környék települési társulásának közös sajtótájékoztatóján pénteken, Bátaszéken.noatom0803Honti Gabriella, az RHK Kft. kommunikációs osztályvezetője azt mondta, hogy a tervek szerint a felszín alatt 250 méterre található egyes kamrába az év végéig elhelyezik az utolsó hordót.

Így négy évvel az átadása után 537 betonkonténerben, 4833, a Paksi Atomerőműben keletkezett hulladékkal megtöltött hordó lesz végleges helyén.

Az RHK Kft. szakemberei közösen a Paksi Atomerőművel új hulladék-elhelyezési koncepciót dolgoztak ki, ami a biztonság megtartása mellett javítja a helykihasználást és gazdaságilag is megtakarítást eredményez. Azzal, hogy a második kamrában vasbeton helyett acélkonténerekbe rakják majd a hordókat és a tömörített hulladék körülbetonozásához, térkitöltéshez folyékony hulladékot használnak fel, 20-ről 50 százalékra növelik a tárolóban lévő aktívanyag arányt - fejtette ki az osztályvezető.

Ennek köszönhetően az atomerőmű meglévő négy blokkjának működése során keletkezett kis és közepes aktivitású hulladékok befogadására, az ötven évre meghosszabbított üzemidővel számolva, a korábban tervezettnél jóval kevesebb, hat kamra megépítésére lesz szükség. Ezzel 18-20 milliárd forint megtakarítás érhető el.

Honti Gabriella az MTI kérdésére elmondta, hogy az RHK Kft. létesítményei üzemeltetésére és az előirányzott beruházások megvalósítására 13,3 milliárd forintot fordít az idén. A legjelentősebb tétel a bátaapáti NRHT mellett a kiégett kazetták átmeneti tárolójának bővítése.

A Bátaapáti térségben fekvő önkormányzatok szövetsége, a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) 16. alkalommal rendezett információs napot, ahol tudományos tanácskozás keretében kapnak tájékoztatást a térségben élők a Bátaapátiban megépült tároló működéséről, a társulás, valamint az RHK Kft. tevékenységéről.

Az eseményen Darabos Józsefné, a TETT elnöke, aki egyben Bátaapáti polgármestere, elmondta, hogy a tavalyi közvélemény-kutatás eredménye szerint a térség lakóinak több mint 90 százaléka ismeri a Bátaapátiban folyó tevékenységet. Hozzátette, hogy a társulás széleskörű tevékenységet folytat az itt élő emberek tájékoztatása érdekében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com