Újabb koncessziós pályázat dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságra

Új koncessziós pályázati felhívást jelentetett meg a nemzeti fejlesztési miniszter dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságok koncessziós szerződéssel történő átengedésére - közölte az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

1370858119_510605338_1-Fotok-Dohanybolt-dekoracio-trafik-dekoracioA közlemény szerint a felhívás alapján 2013.

december 18-án közzétételre kerülő dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázati kiírás összesen 992 koncessziós jogosultságot foglal majd magába.

A pályázatot a felszabadult koncessziós jogokra hirdetik meg, azokra, amelyekre az 1. és 2. pályázati körben a koncessziós szerződést nem írták alá. Ugyancsak meghirdetik azokra a településekre, amelyekre a 2. pályázati körben nem volt érvényes pályázat, illetve a 2. és 3. körben a településre nem volt pályázó.

Pályázni lehet majd azon jogokra is, amelyeknél az 1. pályázati körben megkötött koncessziós szerződés megszűnt, mert a koncessziós szerződés aláírásától számított 6 hónapon belül a jogosult nem kezdte meg a tevékenységét, illetve a koncessziót gyakorló egyéni vállalkozó meghalt.

A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázat kiírását, a beérkező pályázatok kezelését, valamint a koncessziós szerződések megkötését a miniszter az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. közreműködésével bonyolítja le.

Az ismételten kiírandó koncessziós jogosultságokkal érintett települések listája megtekinthető lesz a ww.nemzetidohany.hu honlapon a december 18-án megjelenő kiírás mellékleteként - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com