Újabb nagy webáruházat vizsgál a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a lengyel Allegro online kereskedelmi platform üzemeltetőjével szemben, mivel a gyanú szerint a cég a honlapján és a mobilapplikációjában "legalacsonyabb ár garancia" szlogennel hirdetett kampányai során feltehetően megtévesztette a fogyasztókat - tudatta a GVH kedden az MTI-vel.Közölték: a GVH észlelte, hogy a vásárlók a garancia érvényesíthetőségével kapcsolatos jelentős információkat - például, hogy összesen 20 webáruház esetében érvényesíthető a garancia, regisztrált és bejelentkezett felhasználóként kell vásárolni, valamint a kapott kupon csak bizonyos fizetési mód választása esetén használható fel - csak többszöri kattintás, illetve hosszas legörgetés után ismerhetik meg.

Ezen túlmenően a webáruházat működtető cég vélhetően nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelő gondossággal járt el, mivel az árgarancia rendszerét olyan többszörös korlátozó feltételekkel alakította ki, amelyek a fogyasztók számára megnehezítik mind az igény érvényesítését, mind a garancia keretében megszerezhető kupon felhasználhatóságát - írták.

A tájékoztató szerint az eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap.

Felidézik: a GVH több, az információ elrejtését célzó online módszert (úgynevezett sötét mintázatot) alkalmazó vállalkozást is vizsgált az elmúlt években. 2024-ben a GVH döntésének köszönhetően több mint 80 ezer fogyasztó kaphatott kompenzációt az Eventim jegyértékesítő portáltól.

A Wizz Air tájékoztatási gyakorlatát az elmúlt években számos alkalommal vizsgálta a GVH, tavaly 300 millió forint bírságot kapott a vállalkozás, mert megtévesztette az utasait. A GVH legutóbbi döntése alapján pedig több ezer fogyasztónak fizet pénzben is lehívható kompenzációt a Wizz Air, mert lényeges információkat hallgatott el az online utasfelvétellel kapcsolatban.

A hasonló, kifogásolható gyakorlatok egyre elterjedtebbek: az Európai Bizottság 2023-ban hozta nyilvánosságra a 25 országra kiterjedő összehangolt gyorsvizsgálatának az eredményeit, amely a "sötét mintázatok" jelenlétét mérte fel az online kereskedelemben. Az eredmények alapján a vállalkozások jelentős része torzítja tisztességtelen módszerekkel a fogyasztók döntéseit a saját érdekeit szolgáló lehetőségek felé, internetes felületeik kialakításával vagy nyelvezetével - közölték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com