Újabb részvényeket értékesített a Bonitás 2002 Zrt.

Újabb részvényeket értékesített az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának minősített befolyása alatt álló Bonitás 2002 Zrt.

Csányi SándorA BÉT honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a cég pénteken összesen 650 ezer darab OTP-papírt értékesített, így a tulajdonában maradó részvények száma 500 ezerre csökkent.

A közlemény alapján Csányi Sándor cége 2013. július 19-én az Unicredit Bank Hungary Zrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével a Budapesti Értéktőzsdén 4519 forint/darab átlagáron 316 ezer 124 darab OTP-törzsrészvényt, míg a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.

mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4227 forint/darab átlagáron 333 ezer 876 darabot adott el. Az eladott részvényekből további mintegy 2,8 milliárd forint bevételre tett szert az OTP elnök-vezérigazgató cége.

Mindezek mellett Csányi Sándor közvetlenül fennálló részvénytulajdona változatlan maradt.
A hírre ismét erőteljesen esni kezdtek az OTP részvényei. A tájékoztatás megjelenésekor a papírok 0,26 százalékos mínuszban voltak, 50 perccel később, fél 11-kor viszont 1,24 százalékos mínuszban, ekkor 4148 forintot értek a részvények.

Az OTP pénteken azt közölte, hogy csütörtökön OTP-részvényeket adott el a bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor, valamint a minősített befolyása alatt álló Bonitás Zrt. A tájékoztatás szerint a bank elnök-vezérigazgatója darabonként 4668 forintos átlagáron 342 818 darab OTP-törzsrészvényt értékesített. Ezzel Csányi Sándor tulajdona az OTP Bank által kibocsátott értékpapírból 10 000 darabra csökkent.

A Bonitás 2002 Zrt., mint az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának minősített befolyása alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsdén darabonként 4617 forintos átlagáron 1 millió 350 000 darab OTP-törzsrészvényt adott el. Így a Bonitás 2002 Zrt. tulajdona az OTP Bank által kibocsátott részvényből 1 millió 150 000 darabra (0,41 százalékra) csökkent.

A mintegy 7,8 milliárd forint értékű ügyletet az OTP közleményében azzal indokolta, hogy Csányi Sándor agrárérdekeltségeinek fejlesztésére kívánja fordítani a pénzt.

Ugyanakkor piaci szereplők ezt részben azzal kötötték össze, hogy a devizahitelesek megsegítésére beharangozott intézkedések a bankok számára jelentős veszteséget okozhatnak, és ez indokolhatta Csányi Sándor részvényeladását.
Pénteken az OTP-részvények ára 420 forinttal, 9,09 százalékkal 4200 forintra esett, forgalmuk 36,2 milliárd forintot tett ki. Az ezt megelőző két nap alatt az újabb devizahiteles mentőcsomag hírére az OTP árfolyama mintegy 9 százalékot gyengült.

A Magyar Nemzet Online vasárnap azt írta, hogy értesülése szerint Csányi Sándor komoly szívműtéten esett át februárban, emiatt visszavonul. Az OTP ezt cáfolta, a tájékoztatás szerint Csányi Sándor nem fontolgatja távozását a bank éléről.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com