UniCredit Jelzálogbank: 2015-ben 3,2 milliárd forint mérleg szerinti nyereség

Az UniCredit Jelzálogbank 2015-ben 3,2 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el az előző évi 813 millió forintos veszteséggel szemben, mérlegfőösszege 2015 végén 145,445 milliárd forint volt, 86 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a bank BÉT honlapján közzétett éves jelentéséből.pénzAz UniCredit Jelzálogbank a jelentés szerint 2015-ben kizárólag a refinanszírozási üzletágban folytatott aktív hitelezést, az egyéb üzletágakban a portfólió kezelésére koncentrált. Az ügyfelekkel szembeni követelésállomány 2015-ben 2,3 milliárd forinttal, 17,8 milliárd forintra csökkent.

A forrásokon belül továbbra is a kibocsátott jelzáloglevelek és az anyabanki pénzpiaci források voltak a meghatározóak. A bank 2015-ben 47,03 milliárd forint névértékű jelzáloglevelet bocsátott ki, a forint jelzáloglevelek állománya 90,18 milliárd forintot, az euró jelzálogleveleké 3,5 millió eurót tett ki 2015 végén.

Az eredmény összetevői közül a kockázati költségek 1,8 milliárd forinttal javították az eredményt a lakossági hitelek utáni elszámolásokat követő értékvesztés visszaírások miatt. A kamatkülönbözet az előző évhez képest mintegy 616 millió forinttal csökkent, és 1,39 milliárd forintot tett ki.

A bank eredményességét jelző mutatók közül az eszközarányos nyereség (ROA) 0,97-ről 2,87 százalékra, a sajáttőke-arányos megtérülés (ROE) 5,29-ről 20,4 százalékra emelkedett. A szavatoló tőke 2015 végén 17,8 milliárd forint, a tőkemegfelelési mutató 66,4 százalék volt.

A jelentés kitér arra is, hogy a jelzálogbank folyamatosan újratárgyalási lehetőséget biztosít azon lakossági ügyfeleknek, akik életkörülményeik kedvezőtlen változása miatt fizetési késedelemben vannak. A bank továbbra is együttműködik a Nemzeti Eszközkezelővel (NET), és a lakossági hitelezést érintő jogszabályi előírások hatására nem mondott fel lakossági hiteleket, illetve nem kezdeményezett újabb végrehajtásokat.

Csődvédelmet egyetlen ügyfél sem kezdeményezett tavaly. A vállalati és a kisvállalati szegmensben - az állomány folyamatos csökkenése mellett - 2015-ben is a monitoring, az átstrukturálási és behajtási tevékenységre helyezte a bank a hangsúlyt a jelentés szerint.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com