Uniós forrásból 12 kilométer hosszan rendbe teszik Kapos folyó medrét

Csaknem 600 millió forint ráfordítással 12 kilométernyi szakaszon teszik rendbe a Kapos folyó medrét, a teljes egészében uniós forrásból megvalósuló projektet kedden mutatták be Kaposváron.

Pecze János, a mederrendezésre pályázatot nyert Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese elmondta: a jövő év márciusáig tartó munkálatok során Kaposvár rendezetlen külterületi szakaszán helyreállítják a Kapos folyó vízszállító képességét, stabilizálják a mederfeneket és felújítják a meglévő műtárgyakat, illetve újakat építenek, hogy biztosítsák a műszaki fenntartáshoz használatos gépek közlekedését. A mederrendezésnek és egy Kaposvár közelében, közel 600 millió forintból megépülő vésztározónak köszönhetően megszűnik az árvízveszély a somogyi megyeszékhelyen és a környező településeken - közölte a szakember.

valutaunioPecze János tájékoztatása szerint a folyó Kaposváron áthaladó szakaszát kiemelten kezelik, kikotorják a medret, a hidakat, a gázlókat, rendbe teszik, illetve szükség szerint magasítják a partoldalt, a meder aljára pedig kőbordákat tesznek, hogy elejét vegyék az eliszaposodásnak. A mederrendezéssel egy időben épülő, s jövő nyárra elkészülő - 1,7 millió köbméter víz tárolására alkalmas - vésztározóra azért van szükség, hogy egy árhullám érkezésekor átmenetileg abban tárolják, és onnan szabályozott keretek között engedjék át a vizet a városon - tette hozzá a műszaki igazgatóhelyettes.

A két projekt megvalósításának szükségességéről szólva emlékeztetett arra, hogy 2005-ben és 2010-ben is jelentős károkat okozott Kaposváron az árvíz, mivel a felső vízgyűjtőkön lehullott nagyobb mennyiségű csapadékot a Kapos a belterületi szakaszon nem tudta elvezetni. Az árvíz több házban is komoly, összességében mintegy 180 millió forint kárt okozott. Tóth István (Fidesz-KDNP), Kaposvár alpolgármestere a projektnyitón hangsúlyozta: mindkét projekt rendkívül fontos egyrészt árvízvédelmi, másrészt a csapadékvíz elvezetése szempontjából. A csaknem 1,2 milliárd forint értékű beruházással a kaposváriak régi vágya teljesül, megszűnik az árvízveszély - hangozatta a politikus, hozzátéve: egyúttal megnyílik a lehetőség egy újabb fejlesztésre, melynek során kialakíthatnak a Kapos partján egy sétányt.
A Kapos folyó belterületi rendezése és a vésztározó az Új Széchenyi Terv Dél-dunántúli Operatív Program keretein belül valósul meg.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com