Uniqa: a hatósági vizsgálatok lezárásáig nem fejeződhet be a kártalanítás

A hatósági vizsgálatok és a rendőrségi nyomozás lezárásáig nem fejeződhet be a júliusban csődbe ment Green Holidays utasainak kártalanítása - mondta Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére csütörtökön.Azoknál az utasoknál, akik a Green Holidays Kft.-vel kötöttek szerződést, egyértelmű a helyzet, ők már hozzájutottak az 50 százalékos kárelőleghez. A kárbejelentések feldolgozásakor azonban több kérdés is felmerült azoknál az utasoknál, akiknek a szerződésében nem a Green Holidays Kft.

volt utazásszervezőként megjelölve, hanem külön számlázva vásárolták a szállást és a repülőjegyet a SzállásOutlet Kft.-től és a Professional Outlet Kft.-től az indulhatunk.hu oldalon, ezeknek az utasoknak nem tud fizetni a biztosító az ügy tisztázásáig.

     
Emlékeztetett: az ügyben a kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága is vizsgálatot indított, és a rendőrség is nyomoz. Vereczki András közölte, hogy a biztosítóhoz augusztus végéig beérkezett kárbejelentések alapján 5800 utas volt érintett az ügyben, összesen 1934 utazási csomagot jelentettek be. A benyújtott kárigények összege 851 millió 975 ezer forint, aminek az egyik fele a Green Holidays Kft. utasaihoz, a másik fele az indulhatunk.hu ügyfeleihez köthető - ismertette.
    

Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI érdeklődésére csütörtökön közölte: a Green Holidays Kft.-vel és a SzállásOutlet Kft.-vel kapcsolatban a fogyasztóvédelmi hatóság megállapította, hogy az utasokat ért kár nem fogyasztóvédelmi szabálytalanságokra vezethető vissza. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormányhivatal honlapján elérhető a naprakész nyilvántartás a már a 2018-as évre is engedéllyel és igazolt vagyoni biztosítékkal rendelkező cégekről is. Semmiképpen ne válasszon senki olyan szolgáltatót, amely a nyilvántartásában nem szerepel, vagy nem rendelkezik utazásszervezői engedéllyel és vagyoni biztosítékkal - írták.
   

A Green Holidays Kft. július másodikán vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A Green Holidays honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt. szolgáltatja, a vagyoni biztosíték 500 millió forint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com