Vagyonátadási szabálytalanságokat tárt fel az ÁSZ a NIF-nél és a Magyar Közútnál

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. 948 milliárd, a Magyar Közút Nonprofit (MKN) Zrt. pedig 95 milliárd forintnyi vagyont nem adott át vagyonkezelésbe - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül - a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak (KKK) 2010 és 2013 között, holott erre törvény kötelezi a cégeket - mondta Makkai Mária, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felügyeleti vezetője kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke elmondta, miután a közúti beruházások a fejlesztést végrehajtó cégek könyveiben maradtak, azok után értékcsökkenést nem számoltak el, így az érintett gyorsforgalmi és egyéb utak fenntartását egyéb forrásból kellett elvégezni.

logo-magyar-kozut-nonprofit-zrt

Az ÁSZ a 2010 első és 2013 utolsó napja közöti időszakban vizsgálta az állami vagyonnal való gazdálkodás szabályszerűségét a két társaságnál.

A NIF évente több százmilliárd forintból végez gyorsforgalmi- és egyéb útfejlesztéseket, és beruházója az uniós támogatású vasútfejlesztéseknek is. A Magyar Közút pedig a felújítási beruházásokat intézte.

A közúti közlekedési törvény előírja, hogy a forgalomba helyezett utakat, mint forgalomképtelen állami tulajdont a kijelölt vagyonkezelőnek kell átadni. Miután ez elmaradt, mindkét társaság szabálytalanul tartotta nyilván könyveiben a készletek között a kész beruházásokat. Emiatt a mérlegeik nem a valós helyzetet tükrözték, ami veszélyezteti a vagyonérték megőrzését, fenntartását - mondta Makkai Mária.

A bevételek és ráfordítások elszámolása, továbbá az önköltség és a közszolgáltatás (az úttisztítás, karbantartás) szabályozása megfelelő volt mindkét társaságnál. A kontroll és a monitoring rendszer kiépült mindkét cégnél, a működésük csak a NIF-nél volt szabályszerű, az MKN-nél viszont csak részlegesen működött - tette hozzá a felügyeleti vezető.

Makkai Mária kiemelte, hogy az ellenőrzött időszakot követően az MNV, a KKK továbbá a két ellenőrzött társaság megállapodást kötött. A NIF azt közölte az ÁSZ-szal, hogy múlt év decemberében megkezdték az elszámolási kimutatások elkészítését, és június végéig 587 milliárd forint vagyont átadtak a KKK-nak. A magyar Közútkezelő tájékoztatása szerint a vagyonátadások szeptembertől kezdődnek - tette hozzá a felügyeleti vezető.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com