Választás 2014 - Volner: a Jobbik több intézkedéssel is támogatná a kisvállalkozásokat

A Jobbik a kisvállalkozások megsegítése érdekében számos célzott gazdaságfejlesztési és adópolitikai lépést, valamint keresletösztönző intézkedéseket is bevezetne kormányra kerülése esetén - mondta el Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton az MTI-nek.

A politikus kifejtette: a Jobbik az uniós támogatások jelentős részét a kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv) csoportosítaná át, kifejezetten gazdaságfejlesztési célra, mert a vállalkozásoknak megrendelésekre, a munkavállalóknak munkahelyekre, az államnak pedig az ilyen módon serkentett gazdasági növekedésből adóbevételre van szüksége.

Nemzeti Választási IrodaAz ellenzéki párt a közbeszerzési rendszert úgy alakítaná át, hogy az a kkv-k számára az eddigieknél kedvezőbb legyen, továbbá az MNB növekedési hitelprogramot is elérhetővé tenné a kisvállalkozások számára. Volner János megjegyezte, hogy a hitelprogram első pillérében folyósított 701 milliárd forintból mindössze 18 milliárd forint jutott a 10 főnél kisebb vállalkozásoknak.

A Jobbik szerint az egykulcsos adórendszer nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert alapvetően a legmagasabb jövedelműeket segítette. Az ellenzéki párt e helyett termeléstámogató adórendszert vezetne be, és elsősorban az ipart, a mezőgazdaságot és a turizmust kedvezményezné. A párt álláspontja szerint a munkáltatói adóterheknél is könnyítésekre van szükség. A Jobbik kiszámítható adópolitikát, és olyan "bebetonozott adókat" kínálna a magyar kisvállalkozóknak, amelyeknek mértékét csak csökkenteni lehet - közölte Volner János.

Hozzátette, hogy minden eszközzel a magyar vállalkozókat kedvezményeznék a külföldi vállalkozások helyett.
Kitért arra, hogy a Jobbik kormányra kerülése esetén megsemmisítené a trafiktendert, amelyen megfogalmazása szerint elsősorban a "Fidesz közeli politikai barátok" nyertek, több tízezer embernek pedig megszűnt a megélhetése. A párt frakcióvezető-helyettese hozzátette: azoknak biztosítanának kedvezményeket, akik a trafikok üzemeltetésében, dohánytermékek forgalmazásában jelentős tapasztalatot szereztek az elmúlt években.

forrás.mti

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com