Várakozáson felül teljesített a Hungexpo Zrt. tavaly

A terveket felülteljesítve, több mint 5 milliárd forint árbevételt ért el a Hungexpo Zrt. tavaly, 30 százalékkal meghaladva a 2014-es eredményt - mondta Ganczer Gábor vezérigazgató kedden a társaság évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Hangsúlyozta: a viszonyítási alapként szolgáló előző páratlan évhez, 2013-hoz képest jelentősen, 60 százalékkal nőtt a zrt. bevétele. A 2015.

évi árbevétel 51 százaléka saját szervezésű kiállításokból, 45 százaléka külsős rendezvényekből, 4 százaléka egyéb tevékenységből származott.

00

Tavaly több mint 500 ezer látogató kereste fel a vásárközpontban a rendezvényeket, a kiállítók több mint 100 ezer négyzetméter területet béreltek, a Hungexpo megnövekedett teljesítményének eredményeként pedig a társaság alkalmazottainak számát 15 százalékkal növelte - fejtette ki a részleteket Ganczer Gábor.

A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója szerint a tavalyi növekedés részben annak köszönhető, hogy visszatért a kiállítói kedv, 2016 pedig remélhetőleg az erősödés és a bővülés éve lesz. Összesen 23 kiállítást rendeznek a vásárvárosban, illetve kiemelt figyelmet kap majd a gasztronómia és a turizmus.

Elmondta: januárban már két nemzetközi rendezvénynek adott helyt a vásárközpont, a konferenciák összesen 4400 látogatót vonzottak. Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezik az AgromashExpo agrárkiállítást, a FeHoVa fegyver, horgászat, vadászat kiállítást, valamint a Sirha nemzetközi élelmiszeripari, cukrász, sütőipari és vendéglátó-ipari szakvásárt - részletezte a társaság elképzeléseit a vezérigazgató.

Mindemellett öt év után most ősszel először ismét megrendezik a BNV-t, továbbá a vásárközpont ad otthont az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) éves kongresszusának - mondta Ganczer Gábor.

Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint a január 27-30. között nyitva tartó AgromashExpón 38 ezer négyzetméteren, 9 pavilonban jelennek meg kiállítók. Az érdeklődésre tekintettel idén először 2 napos jegyeket is árusít majd a Hungexpo, a rendezvény megnyitóján pedig átadják a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjakat.

A sajtótájékoztatón a Hungexpo vezérigazgatója szólt arról is, hogy február 18-án nyit és négy napon át fogadja az érdeklődőket a FeHoVa és a Budapest Boat Show kiállítás. A múlt évben 270 kiállító vonultatta fel termékeit, és összesen 57 ezren váltottak jegyet a FeHoVára, ezért a horgászok idén még nagyobb területet kapnak.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com