Varga: a koreai befektetők meghatározó szereplői maradnak a magyar gazdaságnak

A Koreai Köztársaság a harmadik legjelentősebb nem európai befektető Magyarországon, Varga Mihály szerint a koreai befektetők meghatározó szereplői maradnak a magyar gazdaságnak, Magyarország megbízható partnere a dél-koreai vállalatoknak.vargaA Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a nemzetgazdasági miniszter erről beszélt Szöulban csütörtökön, miután a Koreai-Magyar Gazdasági Vegyesbizottság csütörtöki ülését követően dél-koreai vállalatvezetőkkel találkozott.

A találkozók tapasztalatait összegezve Varga Mihály megjegyezte: az először beruházni szándékozó cégek számára fontos szempont az is, hogy Magyarországon külföldi és multinacionális vállalatok sora működik sikeresen több évtizede, és a cégek újabb és újabb fejlesztésekkel bővítik gyártókapacitásukat.

A közlemény szerint a nemzetgazdasági miniszter többek között a Samsung Electronics, valamint az autóalkatrészeket gyártó dél-koreai Woory Industries vezetőivel találkozott. Varga Mihály a megbeszéléseken elmondta: 2010 óta a magyar kormány reformok sorát hajtotta végre azért, hogy erősítse az ország versenyképességét, és elősegítse még több külföldi működőtőke befektetését.

Kiemelte: a Magyarország újraiparosítását célul kitűző kormányprogram, az Irinyi-terv fontos eleme a hazai feldolgozóipar bővítése. Ebben kiemelt szerepet vállalhatnak a már itt megtelepedett koreai cégek - mint például a Samsung Electronics, a Hankook Tire, a Daewoo, vagy az LG -, illetve a beruházást tervező vállalatok, például a Woory Industries, amely autóalkatrész-gyártó üzemet kíván telepíteni Magyarországra - jegyezte meg Varga Mihály a közlemény szerint.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a Samsung Electronics az első koreai befektető volt Magyarországon. A gyárat 1989-ben 50 millió dolláros beruházással hozták létre Jászfényszarun. A ma háromezer dolgozónak munkát adó gyártóegység Európa egyik legnagyobb és legmodernebb tévégyára, az elmúlt 25 évben összesen mintegy 62 millió televízió került le a gyártósorról.

"A Samsung Electronics közel három évtizedes működése, folyamatos fejlesztése azt jelzi, hogy hazánk megbízható üzleti környezetet képes hosszú távon biztosítani a nemzetközi vállalatoknak is" - tette hozzá Varga Mihály.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com