Varga: a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség

A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony - 3,4 százalékos - a munkanélküliségi ráta, mint most - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.A KSH csütörtökön jelentette, ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi három hónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa. Az egy évvel korábbihoz mérve 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

    
A miniszter megállapította, a 2010-es a kormány által kiindulópontnak tekintett 3,7 milliós foglalkoztatáshoz képest  800 ezres a növekedés. Az adatok azt jelzik, hogy a különböző szektorokban érezhető munkaerőhiány és a bérnövekedés "magatartásbéli változásra" kényszerítette a vállalkozásokat, így ezek sokkal hatékonyabban használják fel a munkaerőt, mint korábban - mutatott rá a miniszter.
    

Hozzátette, a munkanélküliségi ráta csökkenése egyre lassul, de abban bíznak, hogy a mostani érték még nem a végleges szám, s amíg van olyan ország, amelynek jobbak a mutatói - mint például Csehország a maga 2 százalékával -, addig a kormánynak is van tennivalója. Varga Mihály szerint nagy jelentőséget lehet tulajdonítani a munkavédelmi akciótervnek, amely a jelek szerint jól működött az elmúlt években.
   

"Tehát a kedvező gazdasági helyzet, a kormányzati gazdaságpolitikai lépésekkel megtámogatva eredményezte azt, hogy Magyarország ma az Európai Unióban a negyedik legjobb adatot tudja produkálni a munkanélküliségi rátát tekintve" - hangsúlyozta. Kitért arra is, a KSH adatai szerint a közfoglalkoztatottak létszáma is kedvezően alakult, hiszen az egy évvel korábbihoz képest 48 ezerrel kevesebben dolgoznak így.


Mindez úgy valósult meg, hogy az elsődleges munkaerőpiacon egy év alatt 84 ezer új munkahely jött létre. "Tehát az kitűzött célunk, hogy a közfoglalkoztatás egy átmeneti lehetőség legyen csak, s innen tovább tudjanak lépni az emberek egy valós, tényleges munkaerőpiacra (...), úgy tűnik, hogy működik" - mondta Varga Mihály.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com