Varga: az idén növekedési periódus kezdődik

A nemzetgazdasági miniszter szerint az idei évben a növekedési periódus időszaka köszönt be a magyar gazdaságban, és ebben a periódusban a kormány nagy mértékben számít azokra a vállalkozásokra, amelyek meg tudják támasztani a növekedést.

ngm_szines_logoVarga Mihály nemzetgazdasági miniszter a "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismerések csütörtöki átadó ünnepségén kiemelte: a magyar gazdaság teljesítménye konszolidációs időszak után kezd egyre határozottabbá válni, az idei évben várt gazdasági növekedés duplája lesz a tavalyinak. Hozzátette: most már arra van szükség, hogy megtaláljuk a növekedés azon faktorait, amelyekkel az idén remélt 2 százalékos növekedést magasabbra tudjuk emelni a következő években.

A díjat a miniszter kezdeményezésére 2013 augusztusa óta havonta három kategóriában adják át.

A decemberi "hónap beruházója" elismerést a Master Good cég csoport nyerte el, a hónap kis- és középvállalkozása díjat a Weinberg '93 Építő Kft. kapta, a hónap induló vállalkozása címmel pedig a Borecet Kft.-t jutalmazta a miniszter.

A miniszter a díjátadón kifejtette, hogy az ötödik alkalommal átadott díj a média segítségével elérte, hogy odafigyelünk azokra a sikerekre és eredményekre, amelyeket a magyar vállalkozások érnek el. Hozzáfűzte: a magyar gazdaságnak is egyre több olyan sikere és eredménye van, amelyre joggal lehetünk büszkék, és amelyek megmutatják, hogy a gazdaságban megvan az a potenciál, amely képes a válság utáni években sikeres növekedési pályára állítani az országot.

A decemberi "hónap beruházója" cím nyertese, a Master Good cégcsoport egy családi tulajdonú vállalkozás, amely Közép-Európa legnagyobb baromfifeldolgozóját üzemelteti Kisvárdán. Az üzem a hazai termelés közel 30 százalékát adja. A cégcsoport integrált takarmánytermeltetéssel, baromfitenyésztéssel és -keltetéssel is foglalkozik.

A Master Good cégcsoportot tulajdonló Bárány család már csaknem 100 éve, négy generációra visszamenőleg foglalkozik baromfitenyésztéssel. A cégcsoport a térség egyik legnagyobb munkáltatójaként közel 1200 embert foglalkoztat, és további 350 gabonatermelő és több mint 40 állattenyésztő család megélhetéséhez járul hozzá.

A hónap kis- és középvállalkozása elismerésben részesült Weinberg '93 Építő Kft. 20 éve alakult Sárospatakon. A társaság főként vasbeton vázas csarnokokat épít és acélszerkezeteket gyárt. A kft. észak-magyarországi telephelye gyártó-, szakképző- és gyártóközpontként üzemel, emellett a társaság Budapesten is működtet irodát. A vállalat éves forgalma mintegy 20 millió euró. A Weinberg 2004-ben Kassán alapított leányvállalatot, amelynek éves forgalma meghaladja az 5 millió eurót.

A hónap induló vállalkozása címmel kitüntetett Borecet Kft. 2009-ben kezdte meg működését a Tokaj-Hegyalján található Bodrogkeresztúron. A családi vállalkozás évi 400 ezer liter prémium minőségű borecetet állít elő Tokaji Borecet elnevezéssel. A cég termékeiben nem található semmilyen hozzáadott anyag, kizárólag természetes, a borokból és ecetsav-baktériumokból származó összetevőket tartalmaznak. A Borecet Kft. termékei a hazai piac mellett már Svédországban, Svájcban, Romániában és Szerbiában is kaphatók.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com