Varga: egyre közelebb van a teljes foglalkoztatottság Magyarországon

A KSH azt közölte, hogy tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal 3,8 százalékra csökkent.

A vizsgált három hónapban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett. Korábban ilyen nem volt, hogy aki Magyarországon képes és szeretne dolgozni, annak van lehetősége a munka világába visszakapcsolódni - hangsúlyozta a miniszter. Az adat európai összevetésben is rendívül jó, az uniós tagországok között Magyarország élen jár a foglalkoztatásban - tette hozzá.





A kormány a következő években is arra fog törekedni, hogy tovább bővítse a foglalkoztatást. Varga Mihály rámutatott, a foglalkoztatás dinamikus növekedésével a 2010-es kormányváltás óta mintegy 750 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A növekedés döntően a hazai versenyszférában következett be, ahol 570 ezerrel nőtt a létszám. A 68 százalék fölötti foglalkoztatási ráta azt is jelenti, hogy van még tartalék a munkaerőpiacon - mondta, hozzátéve: a közfoglalkoztatásban dolgozók száma az elmúlt hónapokban csökkent, elősegítette ezeknek az embereknek az elsődleges munkaerőpiaci visszatérését. Egyre kisebb arányú lesz a közfoglalkoztatás a következő időszakban - jelezte. Varga Mihály kiemelte: folytatni kell a szakképzési- és felnőttképzési rendszer átalakítását, a munkaadói,- és munkavállalói érdekképviseletekkel keresletalapú képzési rendszer kialakítására törekednek, a duális képzésben partner Magyar Kereskedelmi- és Iparkamarára is számítanak.

A legnagyobb arányban a 25 és 55 közöttiek foglalkoztatása nő, de 2011-óta a Munkahelyvédelmi akció programmal a 25 év alattiak, és az 55 év fölöttiek foglalkoztatását külön járulékkedvezményekkel segíti a kormány. Tervezik a részmunkaidős foglalkoztatás bővítését a kismamák és a gyermekesek körében - az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen dolgoznak egy program kialakításán - jelezte Varga Mihály.

Kijelentette: az országban jelenleg meglévő 60 ezer bejelentett üres álláshely feltöltésére nem a külföldi munkavállalók bevándorlása a megoldás, hanem azt a belföldi tartalékokból kell megoldani. Erre van tartalék a magyar gazdaságban - hangsúlyozta.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com