Varga: hamarosan megháromszorozódik az elektromos autótöltők száma Magyarországon

A közeli hónapokban 150 új elektromos autótöltőt helyeznek üzembe a Jedlik Ányos terv keretében az autópályák, illetve a forgalmas helyek mentén - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az 58. töltő átadásán hétfőn, Budapesten.

A tervek szerint a 150 új töltőberendezést elsősorban az autópályák mentén valamint a megyei jogú városokban telepítik, hogy az ország minél előbb beautózhatóvá váljon az elektromos járművekkel is.

44309_elmu1

A miniszter megerősítette, hogy a kormány felhatalmazása alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium még az őszi ülésszak során benyújtja azt a javaslatcsomagot, amely adójellegű ösztönzőkön keresztül segíti az elektromos járművekhez kötődő költségek csökkentését.

Varga Mihály azt is közölte, a szabályozás hamarosan változik úgy is, hogy a jelenlegi 200 napos engedélyezési határidő jóval rövidebb legyen, miután egy töltő felszerelése mindössze néhány napot vesz igénybe.

Az engedélyezési idő hosszúságát azért is emelte ki a miniszter, mivel a tárca Szemere utcai épülete előtt most üzembe helyezett töltőre még nincs meg a villamosenergia-kereskedői engedély, ezért ott ingyen tankolhatnak az autósok.

A másfél éve általa kezdeményezett Jedlik Ányos program, illetve az erre épülő, azonos nevű klaszter - amelyben a villamos járművek terjedésében érdekelt cégek vesznek részt - eredménye az, hogy Magyarország megelőzte a környező országokat ezen a területen - tette hozzá a miniszter.

A széndioxid-kvóta értékesítéséből idén hétmilliárd forintot fordít a kormány az elektromobilitás infrastruktúrájának fejlesztésére - mondta a miniszter.

A kormány hamarosan megkezdi a saját járműparkjába az elektromos autók beszerzését - jelentette be Varga Mihály.

A most átadott töltő valamennyi szabvány szerint készült csatlakozót tartalmazza és mindössze 30 perc alatt képes feltölteni egy elektromos autót - ismertette az adatokat az átadáson Tarnóy Péter, a Jedlik Ányos Klaszter elnöke, aki az Elektromotive Hungary Kft.-t is képviselte az eseményen. Egy ilyen töltő ára meghaladja a 40 ezer eurót (12,5 millió forint) - tette hozzá.

Az elnök úgy vélte, hogy a mobil telefon analógiájára - amint az országos infrastruktúra kiépül - robbanásszerűen terjednek az elektromos járművek. Az infrastruktúra itt a töltőket jelenti.

Európában már több ezer elektromos töltő üzemel, világszerte pedig 185 ezer Nissan elektromos autó fut az utakon, és ezzel piacvezető a gyártó - erről Horváth Gergő, a Nissan Magyarország pr- és marketing menedzsere beszélt az eseményen. Bemutatta azt az elektromos furgont is, amely a városon belüli logisztikai szolgáltatásokat teszi tisztábbá.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com