Varga: hitelezés nélkül nem lesz növekedés

Hitelezés nélkül nem lesz növekedés, ezért a hitel-betét mutató javulása elengedhetetlen a növekedés beindításához és fenntartásához - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az Állami Számvevőszék Országkockázatok, hosszú távú államháztartási kockázatok című konferenciáján.

Varga MihályVarga Mihály az ÁSZ honlapján olvasható beszámoló szerint elmondta: 2010-ben Magyarország Görögországgal, Írországgal és Portugáliával volt egy kockázati közösségben. "Portugália azóta sem tudott megbirkózni a problémákkal, Írország növekedése nem fenntartható, Görögország története pedig ismert a médiából" - tette hozzá.

A pénzügyi válság nemzetközi következményei között Varga Mihály felsorolta az állam és magánszféra adósságának megugrását, a jegybanki alapkamat emelését, az erős társadalmi és politikai bizonytalanságot, az ellenőrizhetetlen gazdasági folyamatok beindulását, a felzárkózási folyamat elakadását.

"Magyarország ezeket a problémákat kezelni tudta, ezeket a gondokat el tudta kerülni az elmúlt három évben" - mondta a miniszter.

Varga Mihály szerint óriási eredmény, hogy a konszolidáció mellett Magyarország sikerrel törlesztette devizaadósságát; kedden például a 3 hónapos papírok értékesítésénél a kamatok történelmi mélypontot értek el, amivel a piac visszaigazolja, hogy jó az irány, bár a nemzetközi folyamatok is segítették ezt. Akárcsak az, hogy negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint most - fűzte hozzá a miniszter.

Elmondta, fontos eredmény, hogy kilenc év után Magyarország kikerült az európai uniós túlzottdeficit-eljárás alól, a strukturális egyenleg pedig szintén javult. Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy trendváltás történt a magyar államadósság területén: a külső egyensúly szembetűnően javult.

A Magyar Fejlesztési Bank 100 milliárd forintos hitelt adott a kis- és közepes vállalkozásoknak és történelmi pillanat volt, amikor az Eximbank AAA hitelminősítésű kötvényeket tudott kibocsátani. A cél ugyanakkor természetesen az, hogy a kereskedelmi bankok finanszírozzák a vállalati szektort - emelte ki Varga Mihály az ÁSZ cikke szerint.

Hozzáfűzte: a mérlegalkalmazkodás folyamata lassan a végéhez ér, ami a beruházási ráta emelkedésének irányába hat. Szólt arról is, hogy a foglalkoztatás terén van előrelépés, a munkahelyek száma a válság ellenére bővül. "Azon kell dolgozni, hogy a közfoglalkoztatottakból piaci foglalkoztatottak legyenek" - tette hozzá. "Folytatjuk a munkavédelmi akciótervet, ez szerepel a 2014-es költségvetésben" - mondta.

Varga Mihály a demográfiai folyamatokkal kapcsolatban elmondta: már voltak és lesznek is még olyan intézkedések, amelyek a negatív gyermekvállalási tendenciák megváltoztatását célozzák.

A konferencián előadást tartott Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke is, aki szerint a hagyományos értelemben vett növekedés nem fenntartható. Kifejtette: a mai értelemben vett növekedés véget fog érni, mert megvannak a korlátai. A növekedés vége egy történelmi fordulópont lesz, a magas növekedés erőltetése ugyanis elszakadás a természet törvényeitől, ez pedig alapvető változást igényel a politikákban és a mindennapokban; technikai értelemben és lokálisan ugyanakkor van és lesz is növekedés - hangsúlyozta.

Pálinkás József úgy vélte, a legnagyobb pénzügyi kockázat ma az adósság. 1980 óta a világban az aggregált adósság 500 százalékkal nőtt és minden évben jobban nő az adósság, mint az össztermék. Kérdéses, hogy ki és mikor fogja, illetve tudja ezt az adósságot visszafizetni - vetette fel az MTA elnöke.

Szili Katalin, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke a konferencián tartott előadásában úgy vélte: a fejlődés célja nem lehet más, mint egy fenntartható társadalom, amely az ökológiai határokat figyelembe veszi.

"A gazdaság nem cél, a gazdaság eszköz a társadalmi-szociális problémák megoldásához annak tudomásul vételével, hogy egy korlátos környezettel kell számolnunk" - mondta, aláhúzva, hogy a növekedés és a fejlődés nem ugyanaz. "Az első ugyanis mennyiségi, a második minőségi kategória. Nem véletlen, hogy nemcsak jólétről beszélünk, hanem a jóllétről is, ami nem sorolja előre az anyagi dimenziókat" - mondta az ÁSZ beszámolója szerint.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com