Varga: Magyarország az uniós élmezőnyben van a beruházási eredményekkel

Minden eddiginél több, 10 556 milliárd forint értékű beruházás valósult meg tavaly Magyarországon, a beruházási ráta 28,6 százalékra ugrott, ezzel a teljesítménnyel az ország az Európai Unió élmezőnyében szerepel - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Központi Statisztikai Hivatal friss adatairól pénteken.A beruházások bővülése a következő évek gazdasági teljesítményét is segíti, a fejlesztések a kapacitások kiépülése után, a termelés beindulását követően is erősítik a konjunktúrát - mutatott rá. Ha van beruházás, ha jók a kilátások, akkor van remény arra, hogy a következő években is több munkahely legyen, és a kapacitások bővüljenek - mondta Varga Mihály.

    
Magyarország megfogalmazása szerint jól használja fel az európai uniós támogatásokat, amit a nagyarányú beruházások megvalósulásával támasztott alá. Az ingatlan, a szállítás, a raktározás és a feldolgozóipari területre jutott a legtöbb beruházás - mondta. Elmondta, a kormány továbbra is kész arra, hogy a beruházásokat ösztönözze és támogassa, amit azzal is segít, hogy az adócsökkentéseket folytatja.
    

A Pénzügyminisztérium (PM) MTI-nek eljuttatott közleményében még azt is megjegyezte, ahhoz, hogy az Európai Unió leggyorsabban növekvő gazdasága legyen a magyar - miután tavaly csaknem 5 százalékkal bővült - jelentős mértékben járult hozzá a beruházások erőteljes, 14 százalékos erősödése. A termelő ágazatok kiugró teljesítménye mellett a növekedés hozzávetőleg felét a szolgáltatások adták, köszönhetően annak, hogy a hatéves bér- es adómegállapodás következtében kétszámjegyűre gyorsult a bérek emelkedése - írták.
    

Ezzel párhuzamosan a felhasználási oldalon a belső kereslet adta a dinamikus bővülés fő húzó erejét: a fogyasztás és a beruházások is számottevő mértékben járultak hozzá a növekedéshez. Utóbbi kedvező adatait az otthonteremtési program keretei között felfutó lakásépítések, a hatékony uniós forrásfelhasználások mellett a 2017-től 9 százalékra csökkentett társasági adókulcs is támogatta, amely várhatóan továbbra is erősíti Magyarország tőkevonzó-képességét - áll a közleményben.
    

A legfrissebb adatok alapján a bruttó állóeszköz-beruházások volumene 2010 első negyedéve és 2019 negyedik negyedéve között 78 százalékkal nőtt az országban, ezzel az eredménnyel Magyarország a régióban éllovasnak számít. A következő időszak kedvező folyamatait erősítik egyebek mellett a Program a versenyképesebb Magyarországért növekedésösztönző intézkedései, az elmúlt időszakban bejelentett számos nagy volumenű - főleg az autóipart és a beszállítói hálózatot érintő - fejlesztés, míg a kkv-k aktivitását az alacsony hozamkörnyezet és a kedvező üzleti klíma támogathatja - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com