Varga: megvannak a források az idei gazdaságpolitikai célokra

Megvannak a pénzügyi források az idei gazdaságpolitikai célokra; a januári 123,4 milliárd forintos államháztartási többlet 17 éve a legkedvezőbb, az idei költségvetési adatokat pedig a 6 éves bérmegállapodás és az adócsökkentés sem fogja jelentősen befolyásolni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten. Hozzátette, kedvezőek a folyamatok, de szükség esetén a február-márciusi adatok fényében "érdemi intézkedéseket" hoznak. A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, a 2018-as költségvetést is tavasszal szeretnék benyújtani a parlamentnek, az előkészítési munkák már megkezdődtek. Kérdésre elmondta, a béremelések hatása nincs benne az idei költségvetésben, mivel novemberben született a megállapodás.

Jó  hírnek nevezte, hogy a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a tartalékként rendelkezésre álló 7,5 milliárd forint az önkormányzatoknál elég lesz a minimálbér-emelések fedezetére. Az állami vállalatoknak és költségvetési intézményeknek az első három hónapban a kincstár megemelt utalással biztosítja a fedezetet, előfinanszírozza azt, és március után, ha szükséges, a költségvetés módosításával a szükséges plusz fedezet rendelkezésre fog állni - mondta.

Varga Mihály úgy értesült, hogy az állami vállalatoknál (Magyar Posta, MÁV) lezárultak az egyeztetések, amelyről a fejlesztési tárca vezetője számol majd be. A nemzetgazdasági miniszter szerint idén az adócsökkentés (főleg áfacsökkentés), a vállalkozói terhek csökkentése, az otthonteremtéssel kapcsolatos kiadások és a béremelések befolyásolják az államháztartás helyzetét. Ebből az első hónap után az látszik, hogy folytatódott a tavalyi felfutás, a lakásépítési támogatások 5,2 milliárd forinttal, 16 százalékkal nőttek.

Varga Mihály kitért arra, hogy a kedvező kamatkörnyezet miatt olcsóbb adósságfinanszírozásra, a tavalyinál több tízmilliárd forinttal kisebb kamatkiadásokra számítanak az idén. A devizakötvény-kibocsátást firtató kérdésre - a jegybank elemzésére utalva - elmondta, a tárca nem szeretné, ha megkötnék a kezét. Rugalmas adósságfinanszírozást terveznek, amelyben 1 milliárd eurós kötvénykibocsátás lehetősége is szerepel, kedvező hozamkörnyezet esetén - mondta. Emlékeztetett arra, hogy tavaly sem kellett élni ezzel a lehetőséggel.

Ismertette, hogy januárban társasági adóból 12,5 milliárd forint, katából 6,3 milliárd forint, áfából a tavalyinál 2 milliárd forinttal több, 252 milliárd forint, jövedéki adóból 85 milliárd forint folyt be, ami 10,5 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit. A paksi beruházás hitelszerződésének módosításáról azt mondta, a tárca szerint a megállapodás kellően rugalmas ahhoz, hogy az NGM olyan eszközökkel éljen, amelyek  olcsóbbá, "piacbarátabbá teszik a hitel használatát". Varga Mihály szerint egy 21 éves futamidejű hitelszerződést ma más piaci forrásokból nem feltétlenül lehetne kedvezőbben megkötni.

A nemzetgazdasági miniszter bízik a további felminősítésben az idén is, úgy vélte, a piac továbbra is reálisabban értékeli a gazdaság teljesítményét, mint a hitelminősítők. Beszámolt arról is, hogy a Volánbusz 180 autóbusz beszerzésére kiírt tenderében szereplő buszok akár a metrópótlásra is alkalmasak lehetnek. Ez a főváros döntésén múlik - jegyezte meg.

A közmunkások számának felére csökkentéséről, amelyet Lázár János  miniszterelnökséget vezető miniszter jelentett be csütörtökön, pedig elmondta:  adataik szerint 30-40 ezer olyan közmunkás van, akit szinte azonnal a versenyszférába lehetne segíteni, míg a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján több mint 60 ezer üres állláshely van, tehát  meg tudnák oldani ezeknek az embereknek a foglalkoztatását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com