Varga Mihály: 5,3 milliárd forint értékben indulnak új beruházások

Három cég összesen 5,3 milliárd forint értékű beruházást valósít meg 2,3 milliárd forintos kormányzati támogatással a nagyvállalati beruházási támogatás keretén belül - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.Kiemelte: a támogató, ösztönző, cselekvő gazdaságpolitikának meglátszanak az eredményei a számokban. A magyar gazdaság a második negyedévben közel 18 százalékkal, a harmadikban 6,1 százalékkal nőtt, az év egészében pedig 6,5-6,8 százalékos bővülés várható - összegezte a miniszter. A magyar gazdaság a második negyedévre már meghaladta a járvány előtti teljesítményét, amire az Európai Unióban mindössze 9 ország volt képes - tette hozzá.
    

Magyarországon minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak, a munkanélküliségi ráta 4 százalék alatt van, a beruházási ráta 27,5 százalékon áll - folytatta. Elmondta, hogy a kormány gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedései tavaly 5,5 százalékpontos, idén pedig több mint 8 százalékpontos pluszt jelentettek a magyar gazdaság teljesítményében.
    

Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy a rekordmértékű növekedés még nem elegendő, a munkát folytatni kell a családok megerősítésével, ami a személyi jövedelemadó visszatérítést, a nyugdíjprémiumot, a 25 év alattiak adómentességét és a munkát terhelő adók 4 százalékpontos csökkentését takarja. A tárcavezető beszélt arról is, egy világgazdasági krízishelyzet mindig két utat kínál a döntéshozóknak, az egyik a megszorítások politikája, amelyet az ország 2010 előtt megtapasztalt. A másik út lényege, amelyet a kormány jelenleg követ: jól célzott adócsökkentésekkel, támogatásokkal védeni, és amennyire lehet segíteni a gazdaság szereplőit, a magyar érdeket előtérbe helyezve.
   

A Pénzügyminisztériumhoz tartozó beruházási programokon keresztül idén összesen mintegy 1800 milliárd forintot fordított a kormány beruházás-ösztönzésre - tájékoztatott a tárcavezető. A nagyvállalatokat célzó program keretében idén 50 milliárd forint áramlik a gazdaságba; a program kezdete óta az odaítélt támogatási összeg 200 milliárd forint körül alakult, a fejlesztési érték pedig 500 milliárd forintot tett ki.
    

Varga Mihály a minisztérium épületében aláírta a szerződést a beruházási támogatásról Varga Gusztávval, a CE Glass Zrt. vezérigazgatójával, Nagy Imre Tamással, az Fhl Björn Hungary Kft. ügyvezetőjével és Gódi Attilával, a Terrán Kft. ügyvezetőjével. Mindhárom beruházás új gyártócsarnokot és 4.0-ás ipari technológia-fejlesztést is magában foglal. A CE Glass síküveg feldolgozási technológiáját fejleszti, az FHL Björn Hungary az autóipari hűtő-fűtő gumicső gyártástechnológiáját építi ki, a Terrán Kft. új típusú tetőcserepekkel, köztük napelemes termékekkel bővíti termékkörét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com