Varga Mihály: 50-60 adóügyi módosítást hajtottak végre a járvány időszakában

A járvány időszakában 50-60 adóügyi módosítást hajtottak végre, a cél az ország elmúlt években elért adóelőnyének megtartása - mondta kedden Varga Mihály pénzügyminiszter éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában.Közölte: kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek az adórendszeren keresztül is támogatják a gazdasági növekedést. Elmondta, hogy a nemzetközi mérések is alátámasztják a kedvező adóváltozásokat: az OECD 37 országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés tavaly.

    
Magyarországon az adóék mértéke 2015-höz képest a vizsgált országok között a legnagyobb mértékben, több mint 4 százalékponttal csökkent. Ezzel segítették a gazdasági növekedést - emelte ki a miniszter. Az adórendszerben bevezetett változtatásokkal 2010-óta sikerült a munkavállalók és a vállalkozások felől fokozatosan a fogyasztási adók felé tolni az adóztatás súlyát. Ezt jóval kedvezőbbnek nevezte a gazdasági növekedés szempontjából.

Felidézte: a szocho mértéke a 2016-os megállapodás értelmében 27 százalékról az idén júliusban újabb 2 százalékponttal, 15,5 százalékra csökken. A kormány eltökélt szándéka, hogy "ha a gazdaság lehetőségei ezt megadják", akkor a következő 2 évben is tovább csökkentik.
    

Kiemelte: 2010-hez képest több mint 26 szorosára emelte a kormány a családi kedvezmények formájában a háztartásoknak nyújtott kedvezményeket. A sorba illeszkedett idén a 4 gyermeket nevelő anyák számára élethosszig bevezetett szja-mentesség, és vizsgálják ennek bevezetését a 3 gyermekes anyák esetében is. Felidézte azt is, hogy 2019-től a nyugdíjasok foglakoztatása kedvezőbb lett, mert már nem kell szochot fizeti a munkáltatónak, és a munkavállalónak is csak az szja-t kell fizetni.
    

A beruházásösztönzésről elmondta: 2017-től az egykulcsos, 9 százalékos társasági adó - ami Európában a legalacsonyabbnak számít - jelentősen ösztönzi a beruházásokat az adórendszeren keresztül. A kormány további kedvezményeket vezetett be, példaként a fejlesztési tartalék 50 százalékos korlátjának eltörlését emelte ki, amit a 2019-es adóévre már érvényesíteni lehet.
    

Jövőre ismét 5 százalékos lesz az új lakások áfája, mert fontos a lakásépítések lendületének megőrzése. Idén 25-30 százalékkal több lakás épülhet az előző évhez képest, ezt a lendületet szeretnék megőrízni - jelezte. "Míg a szocialista kormányok mindig kivetettek adókat, de azokat nem szedték be, mi ettől eltérően azt csináljuk, hogy csökkentjük az adókat. A kivetett adókat pedig beszedjük" -fogalmazott a tárcavezető. Hangsúlyozta, hogy ezzel is kiváltanak adóterheket. Az Európai Bizottság legújabb áfarés-tanulmánya is megerősíti az ebben elért eredményeket - mutatott rá.
    

Elmondta: uniós tagországokkal és azon kívüli országokkal, például Svájccal bővült a nemzetközi adózási információcsere-hálózat. A tárca rálát az OECD tagországokra is, több mint 100 országgal van adóügyi együttműködése Magyarországnak. Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos és Csárdi Antal LMP-s képviselők a kata elfogadott módosításának újragondolását kérték. Varga Mihály jelezte: továbbra is a vállalkozói érdekképviseletekkel folytatnak erről párbeszédet, akik támogatták azt, 340 ezer katás vállalkozást pedig nem érint a módosítás.
    

Mellár Tamás (Párbeszéd) alelnök vitatta az adórendszer eredményeit. A miniszter erre azt javasolta, hogy nézze meg a nemzetközi hitelminősítők vagy a nemzetközi intézmények kiadott értékeléseit. Hozzátette: nincs olyan ország, amelynek a harmadik negyedévben ne csökkent volna a gazdasági teljesítménye a járvány miatt. "Minden nap azért küzdünk, hogy munkahelyeket mentsünk meg" - közölte.
    

Székely Sándor (Független) azt vetette fel, hogy mikor lesz a minimálbér 600 euró, vagy az ápolók, tanárok, rendvédelmi dolgozók fizetését mikor emelik meg érdemben. A miniszter szerint megáért beszél, hogy több ember vállal munkát, és az átlagkereset bruttó 400 ezer forint. A foglalkoztatotti kör mindössze 5 százaléka kap minimálbért, a járvány időszakában is 10 százalékos bérnövekedés van, ami komoly visszajelzés.
   

Szakács László (MSZP) arra volt kíváncsi, hogy mikor módosítják a 2021-es költségvetést. A miniszter közölte: van elfogadott költségvetés. Ha szükséges, akkor majd sor kerül a módosítására, de még nem az - jelentette ki Varga Mihály.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com