Varga Mihály: a család a legfontosabb pillére társadalmunknak

A család a legfontosabb pillére a társadalomnak, megerősítése nemzetgazdasági szempontból is a legfontosabb feladat - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombat délelőtt Budapesten, a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika kertjében.

A kormány által a plébániának adományozott székely kapu felavatásakor a miniszter a családokért tett egyik legfontosabb lépésnek nevezte, hogy "az elmúlt néhány hónapban, a gazdaság élénkülésével párhuzamosan a munkába állók száma meghaladta a négymilliót. Csaknem 200 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint tavaly ilyenkor" - tette hozzá.

varga mihályVarga Mihály hangsúlyozta, a közmunkaprogrammal a kormány visszaadta a munka becsületét, hiszen generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták a családfőt munkába járni.

A család megerősítését szolgáló kormányintézkedések közül a miniszter kiemelte a családi adókedvezményt és az édesanyák részmunkaidős foglalkoztatását segítő adókedvezmény bevezetését. A magyar családok ismét biztonságban érezhetik magukat, hiszen a keresetek emelkedése, a rezsicsökkentés, az alacsony infláció lehetővé teszi, hogy növeljék megtakarításaikat, tervezhetőbbnek érezzék a jövőjüket. A magyar gazdaság növekedése jelenleg a legmagasabb az Európai Unióban - tette hozzá. A kormány a különböző intézkedéseivel csaknem 450 ezer devizahiteles családot "vezetett ki az adósságcsapdából" - hangsúlyozta Varga Mihály. A rendezvényen Szabó István (Fidesz-KDNP), a Pest Megyei Közgyűlés alelnöke azt mondta: "folyamatosan úton vagyunk, és az út, amelyen járunk, egyre zajosabb. Aki zarándokútra indul, az lelassítja az időt, és kizárja a zajokat."

A székely kaput, amely a csíkszentdomonkosi Kosza Endre fafaragó alkotása, a máriaremetei plébános, Esterházy László áldotta meg és vette át jelképesen Varga Mihály minisztertől. A székelykapu-avatás az idén hagyományteremtő jelleggel először megrendezett 1Úton zarándoknap nyitó eseménye volt. A nemzetközi zarándoknapon a Mária-út minden szakaszán gyalogolnak, a zarándolatot a családokért ajánlják fel.

A Mária-út Közép-Európán átívelő, a Mária-kegyhelyeket összekötő zarándok- és turistaút-hálózat, amelynek kelet-nyugati fő tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet mintegy 1400 kilométeren. A zarándoknapon több mint negyven település felé indulnak zarándoklatok a 10-25 kilométerre lévő környező településekről.

A Mária Út Közhasznú Egyesület és a Mária Rádió által szervezett zarándoklaton a résztvevők különböző helyeken, de egy időben, Ausztriában és Magyarországon délben, Erdélyben 13 órakor megállnak és elmondják az Úrangyala imádságot.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com