Varga Mihály: a devizahiteleket még az idén kivezetik (2.rész)

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a devizahiteleket még ebben az évben kivezetik a hazai pénzintézeti rendszerből.

20120522-varga-mihaly-tarca-nelkuli-miniszterjelolt3A miniszter hétfőn az M1 Ma reggel és a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is beszélt arról, hogy az Országgyűlés pénteki döntésével a Kúria határozatának első részét vezették át a magyar jogrendszerbe, így már látszik, hogy az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás, illetve kamatemelés kérdésében mi a törvényi szabályozás.

Ez még nem jelenti azt, hogy az intézkedések második és harmadik része, tehát az elszámolás és a forintosítás is megtörtént volna, erre szeptemberben, illetve várhatóan október-november körül kerül sor - hangsúlyozta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy a bankoknak most kell majd az árfolyamrést visszaszámolniuk a jegybank deviza-középárfolyamára, és ez alapján meghatározni, hogy mennyi pénz jár vissza az ügyfeleknek. Ettől eltérő kérdés az egyoldalú kamatmódosítás, illetve annak visszaszámolása.

Egyelőre még nem lehet pontosan megmondani, hogy egy-egy ügyfélnél ez hány százalékos törlesztőrészlet-változással járhat, de abban biztos, hogy jelentősen csökkenni fognak a törlesztőrészletek - fogalmazott a miniszter.

Varga Mihály közölte: nem jó megoldás, amit a bankszövetség javasol, hogy tegyék kötelezővé az árfolyamgátat. Olyan megoldást kell alkalmazni, amelynél az ügyfél érzi - vagy a törlesztőrészletének csökkenésén, vagy a számlájára érkező összegen -, hogy tisztességes elszámolás történt, ennek a formáit kell kialakítani őszre.
A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a Kúria jogegységi döntése érintette a forinthiteleket is, mert azok esetében ugyanolyan tisztességtelen módon jártak el bankok a kamatmódosításoknál.

A nemzetgazdasági tárca vezetője ugyanakkor hozzátette: a törvény rendezi azt is, hogy a bankok bírósághoz fordulhatnak, ha úgy gondolják, hogy tisztességesen jártak el. Azt azonban szerették volna elkerülni, hogy elhúzódjanak a perek, ezért szűk határidőket állapítottak meg, így várhatóan ezek az eljárások is lezárulnak október végére-november elejére.

Varga Mihály úgy fogalmazott: korainak tartja még azt a kérdést, hogy mekkora összeget jelentenek az intézkedések a bankoknak.

A nemzetgazdasági miniszter a 180 percben elmondta azt is: nem zárja ki, hogy a bankadó felülvizsgálata, átgondolása megtörténhessen, hiszen a bankoknak súlyos áldozatot kell majd hozni az ügyfelek kárpótlása érdekében.
Hozzátette ugyanakkor, hogy "nem ennek van most az ideje, nem öntjük ki a fürdővízzel a gyereket is."

"A különadó nagyon fontos része volt a magyar gazdaság stabilizációjának, a közteherviselés új formájának megteremtésének, nem hiszem, hogy ebben az ügyben Brüsszel álláspontját kellene nekünk elfogadni" - fogalmazott Varga Mihály.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com