Varga Mihály: a digitális vállalatoknak is ki kell venni a részüket a közteherviselésből

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: A digitális vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből, ahogyan bárki másnak - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Pozsonyban az európai uniós (EU) tagállamok pénzügyminiszterei informális találkozójának második napján. A tárcavezető erről a magyar közmédiának nyilatkozva beszélt, miután a fórumon bemutatta a digitális vállalatok adóelkerülésének kiküszöbölésére tett magyar javaslatot.vargaA szombati tárgyalási nap résztvevői két központi témát jártak körbe, ezek közül az első az adóelkerülések, adócsalások elleni küzdelem volt, illetve ugyancsak szó esett a terrorizmus finanszírozási csatornái elvágásának lehetőségeiről is.

Az adóelkerülések elleni küzdelem témájában tett magyar - a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország) által is támogatott - javaslat, azoknak az elsősorban digitális térben, országhatárokon átívelően működő vállalkozásoknak az adózási problémáinak a kiküszöbölését célozza, amelyek, bár egy adott országban fejtenek ki gazdasági tevékenységet, adót már egy másik országban vagy esetleg ott sem fizetnek, s így kivonják magukat a közteherviselésből.

"A kezdeményezésünk arról szól, hogy hasonlóan az amerikai megoldáshoz, egyfajta forrásadó terhelné azokat a kifizetéseket, amelyeknél nyilvánvaló, hogy egy határon túli szolgáltató számára történik a pénz átutalása, egy adott országban, nemzeti szinten történő gazdasági eseményért" - világított rá Varga Mihály.

A megoldás lényege, hogy a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók visszatartanának minden regisztrált digitális vállalatnak irányuló kifizetésből egy bizonyos százalékot, és azt továbbutalnák a saját adóhatóságuknak. A levont összeg mintegy fedezetként szolgálna a meg nem fizetett adó után.

A javaslat jelenlegi munkaneve Google-adó, de mint azt a nemzetgazdasági miniszter megjegyezte, az nem csak az internetes kereső óriásra vonatkozik, hanem más hasonló adózási rendszerrel dolgozó cégekre is, mint például a Starbucks, a Facebook vagy az Amazon.

"Szerencsés volna, ha az EU adócsalás elleni küzdelme ebbe az irányba tudna fordulni, és olyan megoldást tudnánk találni, ahol már az utalás pillanatában egy forrásadó levonásával biztosítanánk azt, hogy nemzeti szinten az adófizetés megtörténjen" - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.

Kérdésre válaszolva hozzátette: a javaslatot a V4-es partnerek támogatásukról biztosították, kifogás vagy ellenvélemény pedig más részről sem hangzott el. Varga Mihály a kétnapos találkozó előző napi programjáról szólva elmondta: annak egyik fő témája az európai monetáris unió elmélyítése volt.

"Ezzel részben egyetértünk, mivel arra van szükség, hogy amennyiben az Európai Unió a jövőjét keresi, akkor az együttműködés gazdasági formáit kell, hogy erősítse, arra van szükség, hogy az igazi kiinduló alapokhoz térjünk vissza, a gazdasági közösség megerősítéséhez " - mutatott rá.

Hozzátette: "Egyetértünk az iránnyal, viszont azzal a szándékkal nem, hogy egy közös költségvetési alapot állítsunk fel." A szombati tárgyalási nap még hátralévő részében a résztvevők az úgynevezett Juncker-terv második szakaszáról is beszélnek majd.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com