Varga Mihály: a Gránit Bank aktívan hozzájárult a gazdasági növekedéshez

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi tájékoztatása szerint Varga Mihály elmondta: a Gránit Bank 2010 májusában alig több mint 7 milliárd forintos mérlegfőösszeggel kezdte meg működését, amely 2017 végére 306 milliárd forintra duzzadt és 980 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

A Gránit Bank Magyarországon élenjárónak számít a digitalizáción alapuló korszerűsítések terén, így az ország versenyképességének erősítéséhez is hozzájárul.

A magyar állam tavaly decemberben értékesítette ugyan a tulajdonában lévő Gránit-részvényeket, de továbbra is partnerként tekintünk a pénzintézetre - mondta Varga Mihály. Az országgyűlési választások eredményéről szólva Varga Mihály elmondta, hogy a Fidesz újabb győzelme példátlan stabilitást jelent a gazdaságban is. "Megkaptuk a felhatalmazást, hogy folytassuk az adócsökkentéseken, béremeléseken és stabil pénzügyeken alapuló növekedésbarát gazdaságpolitikát" - hangsúlyozta a miniszter.



Emlékeztetett: a nemzetközi elemzők is pozitívan értékelték, hogy a vasárnapi választások nyomán változatlan marad a magyar gazdaságpolitika iránya, ezt támasztja alá a Fitch Ratings hétfőn kiadott elemzése is. A nemzetközi hitelminősítő hétfőn Londonban ismertetett helyzetértékelésében arra következtetett, hogy az eddigi gazdaságpolitika folytatódik, támogató jellegű költségvetési politikával kiegészítve, amely valószínűleg alátámasztja a magyar gazdaság erőteljes ciklikus pozícióját.

A Fitch londoni elemzői azzal számolnak, hogy a magyar GDP 2018-ban is 4 százalékhoz közeli ütemben növekszik. A hitelminősítő várakozása szerint a magyar kormány továbbra is a GDP-érték 3 százalékának megfelelő EU-tűréshatár alatt tartja az államháztartási hiányt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com