Varga Mihály: a gyógyszeripar válságálló és kulcsszerepe van a gazdaság újraindításában

A gyógyszeripar jelentősen hozzá tud járulni az ország versenyképességéhez, az ágazat válságállónak bizonyult és a gazdaság újraindításában is kulcsszerepe van - mondta a pénzügyminiszter a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) fennállása 30. évfordulója alkalmából tartott konferencián pénteken Budapesten.Varga Mihály A gyógyszeripar lehetőségei a gazdaság újraindításában címmel megtartott előadásában kiemelte: az ágazat számíthat a kormányra, és ez kölcsönös, készek az együttműködésre a kihívások kezelésében.
    

Kitért arra, hogy a magyar gazdaság teljesítménye júniusra már meghaladta a járvány előtti szintet. Miközben az autóipar és a turizmus visszavetette a gazdasági növekedést, más ágazatok - közöttük a gyógyszeripar - hozzá tudtak járulni a bővüléshez - mondta. "A gyógyszeripar meg se rezdült" a járvány hatására - fogalmazott Varga Mihály.
    

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: tavaly a szektor bruttó hozzáadott értéke 565 milliárd forintot tett ki, ez másfélszerese a 2010. évinek.

A gyógyszeripar a gazdasági teljesítményhez a visegrádi országokközül Magyarországon járul hozzá a legjobban, és nemzetközi viszonylatban is magas a kutatás-fejlesztése (k+f). Kiemelte: Magyarországon már 5 százalék fölé emelkedett a gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek súlya a teljes áruexportban, de van tere a további bővítésnek.
    

A miniszter emlékeztetett: a kormány tavaly döntött arról, hogy a magyar emberek ellátásbiztonsága érdekében kiemelt forrásokat von be az egészségiparba, amelynek eredményeként a legfontosabb eszközökből és termékekből önellátóvá válhat Magyarország. Az Egészségipari Támogatási Programmal 67 milliárd forinttal segíti a kormány a hazai egészségügyi gyártást, 57 támogatott cég 83 projektet valósít meg 87 milliárd forint értékben - sorolta.
    

Készek folytatni az együttműködést, amely az elmúlt években létrejött; a járvány bebizonyította, hogy az ágazat válságálló - ismételte meg. Arról is beszélt, hogy számolni kell az energiaárak növekedésével, de a kormány próbálja a sokkot csillapítani, és példaként az üzemanyagárak befagyasztását említette. Megemlítette, hogy a munkaerőpiac gyorsan visszaállt, a foglalkoztatottak száma rekordmagas, meghaladja a járvány előttit. Hosszú tárgyalássorozat után a minimálbér 2022-től 200 ezer forint, a garantált bérminimum 260 ezer forint lesz.


A kilátásokról azt mondta, hogy kedvezően alakul a gazdasági helyzet a tárca heti gazdasági indexe adatai alapján. A növekedés továbbra is lendületes, átlagosan 5,5 százalékos növekedést mutat október eleje és november közepe között. Erre az évre átlagosan 6,8 százalékos GDP-növekedést nevezett reálisnak Varga Mihály. Greskovits Dávid, a MAGYOSZ elnöke arról beszélt, hogy az ágazat nagy foglakoztató, a leginnovatívabb ágazat. Tagvállalataik exportorientáltak, eredményeik jelentős részét az export adja, több mint 100 országban használnak magyar gyógyszereket. A gyógyszeripar folyamatos kutatás-fejlesztés nélkül nem lehet versenyképes, hiszen magas hozzáadott értéket termelnek - mondta. Jelentős feladatnak nevezte a jól képzett munkaerő megtalálását, ebben szoros együttműködésre van szükség a kormányzattal.
   

Arra is kitért, hogy a járvány miatt váratlan beruházásokat kellett végrehajtani az ellátás zökkenőmentessége érdekében, miközben a k+f költést és a munkaerőköltséget sem csökkentették. Hangsúlyozta, hogy a gyógyszergyártók a betegellátás támogatásában, a lakosság egészségének megóvásában elkötelezettek, a hazai gyógyszergyártás versenyképességének erősítése pedig partióta gazdaságpolitikát igényel, mert az ágazat a nemzet- és külgazdaságra, a jól képzett munkaerő megtartására is jelentős hatással van. A kormány ezt felismerte, és stratégiai iparágnak tekinti a gyógyszergyártást - mondta.
    

A MAGYOSZ 30 tagvállalatot tömörítő civil szervezetként működik. Tagvállalatai éves nettó árbevétele meghaladja az ezermilliárd forintot, exportjuk pedig a 800 milliárd forintot. A szövetség a munkaerőpiacon is fontos tényező: a beszállítókkal együtt a foglalkoztatottak létszáma már meghaladja a 30 ezret. A kutatás-fejlesztési területen az összes nem állami ráfordításnak körülbelül a felét a MAGYOSZ tagvállalatai adják.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com