Varga Mihály: a kormány segíti a kkv-kat a fejlett technológia integrálásában

A kormány a mintagyárak projekttel segíti a feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) abban, hogy valós környezetben ismerjék meg a jövő termelésében meghatározó szerepet játszó ipar 4.0 megoldásokat, fejlett technológiákat, és ezeket a saját működésükbe integrálhassák - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a programot indító sajtótájékoztatón, Budapesten, a Continental Automotive Hungary Kft. telephelyén.Hangsúlyozta: nyílt közbeszerzésen választották ki az öt mintagyárat - a Festo AM Kft.-t, a Roto Elzett Certa Kft.-t, az Eltec Holding Kft.-t, a Continental Automotive Hungary Kft.-t, a Macher Zrt.-t -, és azt várják tőlük, hogy két év alatt a programban 4000-5000 kkv-t fogadjanak.

    
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) lévő 2,3 milliárd forint keretű kiemelt projektet az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) részvételével létrejött konzorcium valósítja meg.
    

Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy az Irinyi Tervhez illeszkedő program célja a szemléletformálás, a demonstráció, a fejlesztés és a minősítés. Kifejtette: a programban részt vevő kkv-k egyebek közt térítésmentesen szerezhetnek ipar 4.0 minősítést, kaphatnak vállalatra szabott fejlesztési tervet, ismerkedhetnek meg a mintaalkalmazásokkal.
   

A nemzetgazdasági miniszter felidézte, hogy számos, a világ élvonalához tartozó magyar és külföldi vállalat működik Magyarországon, amelyek folyamatosan bővítik termelésüket,  kutatás-fejlesztési tevékenységüket, és ezzel pozitív hatást gyakorolnak a magyar gazdaságra. Fontosnak nevezte, hogy minél több magyar kkv megfeleljen a nagyvállalatok által képviselt fejlett technológiai, minőségi és teljesítményi követelménynek.
   

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kormány támogatja a kkv-k növekedési esélyeit egyebek közt a külső finanszírozási forráshoz jutás könnyítésével, a vállalati környezet fejlesztésével, adócsökkentésekkel, az uniós források gazdaságfejlesztést szolgáló felhasználásával, a beszállítói integrátori programmal, a szakképzés fejlesztésével és a tavaly novemberben kötött bérmegállapodással.
   

Bárdos Krisztina, az IFKA ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a projekt segíti az ipari paradigmaváltást,  a hagyományos technológia lecserélését, és a mintagyárakban látható lesz a fejlett technológia alkalmazásának pozitív hozadéka. Az IFKA tájékoztatása szerint a mintagyárak várhatóan 2018 áprilisától fogadják a látogatókat előzetes regisztráció alapján, amelyre a www.ipar4.hu oldalon lehet jelentkezni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com