Varga Mihály: a KSH-számokban is látszik a csok hatása

A lakásépítések tavalyi jelentős bővülésében már látszik a 2016-ban elindított családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatása - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve.A KSH jelentése szerint 2017-ben 44 százalékkal több lakás épült, mint az előző évben. Az emelkedő keresetek megteremtették annak lehetőségét, hogy több család jusson újépítésű lakáshoz, házhoz, amit a hitelezés bővülése is segített. Jelentősen megnőtt  a lakásvásárlásra, lakásépítésre felvett hitelállomány - tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

    
Varga Mihály kedvezőnek nevezte, hogy 38 ezerre nőtt (több mint 20 százalékkal emelkedett) a kiadott lakásépítési engedélyek száma 2017-ben, mint mondta, így idén is folytatódhat a lakásépítések számának emelkedése. A kormány kész arra, hogy folytassa a lakástámogatási programot, amelybe még több család tud bekapcsolódni, köszönhetően a növekvő béreknek - fejtette ki a miniszter.
    

Varga Mihály bízott abban, hogy a magyar építőipar képes lesz a bővülési ütem gyorsítására, ennek érdekében pályázatot hirdettek az építőipari cégeknek technológiai fejlesztésekre, gépbeszerzésekre. Az elbírálások folyamatban vannak - mondta. A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott, szeretnék 40 ezer közelébe növelni a megépített lakások számát a következő években, ez jelentené a teljes hazai lakásállomány 1 százalékát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com