Varga Mihály: a magyar gazdaság megfelelő környezetet kínál a győri Audi fejlődéséhez

A magyar gazdaság és munkaerő megfelelő környezetet kínál a győri Audi további fejlődéséhez - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint Varga Mihály, miután hivatalában fogadta az Audi Hungária Zrt. vezetőit.A pénzügyminiszter kiemelte: az Audi a magyar ipar egyik zászlóshajója, a kormány stratégiai partnereként több mint 12 ezer embernek ad munkát, működése óta mintegy 12 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. Az Audi Hungaria idén ünnepli fennállásának 30 éves jubileumát, a győri vállalat az évtizedek alatt a világ egyik legnagyobb motorgyárává fejlődött - ismertette Varga Mihály. Mint mondta: amellett, hogy a vállalat a magyar ipar egyik legnagyobb beruházója és foglalkoztatója, jelentős beszállítói hálózatán keresztül további 50 ezer magyar család megélhetését biztosítja.
    

A tárcavezető hangsúlyozta: a magyar gazdaság a tavalyi évben 4,6 százalékkal erősödött, idén is elkerüli a recessziót, jövőre pedig visszatér a magas ütemű növekedési pályára. A gazdaság teljesítménye, a munkát terhelő adók alacsony szintje, a fejlesztéseket támogató gazdaságpolitika és az ország stabilitása megfelelő alapot ad a győri Audi további fejlődéséhez - tette hozzá Varga Mihály. Emlékeztetett: Németország Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnere, a hazánkban működő 2700 német cég több mint 220 ezer embernek ad munkát, többségük továbbra is jó befektetési célpontnak tartja hazánkat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com