Varga Mihály: a magyar gazdaság továbbra is növekedési pályán van

A magyar gazdaság továbbra is növekedési pályán van, a növekedés majdnem minden gazdasági szektorban látható, tehát ma már nemcsak a járműipar húzza a gazdaságot - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett negyedéves adataira reagálva.vargaVarga Mihály a nyírbátori Diehl Aircabin Hungary Kft. 10 millió euróból (3,1 milliárd forint) felépített új gyártócsarnokának átadásán hangsúlyozta, örülni lehet annak, hogy az ipar teljesítménye 7,8, az építőiparé pedig 8,1 százalékkal emelkedett.

"A mezőgazdaság teljesítménye lassult, de ez csak átmeneti lesz, reményeink szerint az uniós források felhasználásával meginduló beruházások az agrárszektor fejlesztéseinek is segítenek" - tette hozzá. A miniszter véleménye szerint minden remény megvan arra, hogy a magyar gazdaság növekedési pályán marad, és a következő hónapok gazdaságpolitikai döntései további lendületet adhatnak majd a gazdasági növekedésnek.

A magyar reformok működnek, a magyar gazdaság már második éve kiemelkedően teljesít - mutatott rá a tárcavezető, hozzátéve, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően az ország kilábalt a válságból. A szakminiszter emlékeztetett: az uniós átlag feletti növekedés mellett Magyarország GDP-arányos államadóssága is csökkenő pályára állt, 2010 óta összesen 4 százalékpontos mérséklődés után 2014 végén 76,2 százalékra süllyedt, ami Európában az egyik legnagyobb mértékű államadósság-csökkenésnek számít.

Varga Mihály a repülőgép-alkatrészeket gyártó német társaság nyírbátori fejlesztésével kapcsolatban kitért arra, a magyar és a német gazdaság közötti kapcsolati rendszert a több mint 6 ezer, Magyarországon működő német vállalat jelenti. Vélekedése szerint a német gazdasági kilátásokat és a magyarországi kapacitásokat figyelembe véve jelentős potenciál van ebben a rendszerben, amit jól jelez, hogy 2015-ben sem gyengül a német vállalatok beruházási kedve.

"A kormánynak az a célja, hogy a további beruházási lendületet és vállalkozási kedvet megtartsa, vonzóvá és kiszámíthatóvá tegye, ebben a munkában továbbra is számít a német vállalatok együttműködésére" - húzta alá a tárcavezető. Hozzátette, bízik abban, hogy szélesedik majd a német társaságok beszállítói köre, amit támogatni fog a kabinet.

Elmondta, segíteni kell a modern és új technológiák bevezetésére képes, a gazdasági előrelépést megvalósító vállalatok működését, ez jelenti ugyanis azokat a kitörési pontokat, amelyek tovább erősítik a magyar gazdaság növekedését.

A beruházás többek között annak a bizalomnak a kifejezése, amelyet a külföldi befektetők évek óta megadnak Magyarországnak - emelte ki beszédében Varga Mihály, hozzátéve, a magyar gazdaság egyre pozitívabb megítélése már általános nemzetközi véleménynek tekinthető.

A nyírbátori ipari parkban működő - elsősorban az Airbus-repülőgépekhez alkatrészeket gyártó - Diehl Aircabin Hungary Kft. az új üzemcsarnok révén 5500 négyzetméterrel növelte a jelenlegi, 3300 négyzetméteres gyártóbázisát. A 2011-ben átadott üzem a Diehl Aerosystems konszern öt vállalati egységének egyike.

Az ünnepélyes átadáson elhangzott, a cég jelenleg több mint háromszáz embernek ad munkát, de terveik szerint 2018 végéig közel duplájára emelik a foglalkoztatottak számát. Rainer von Borstel, a német anyavállalat, a Diehl Aerosystems konszern vezetője az eseményen elmondta: az A300-as gépcsalád számára készült ajtó- és ajtókeret-burkolatok, valamint klímavezetékek mellett a világ legnagyobb utasszállító repülőgépéhez, az A380-hoz is készülnek alkatrészek Nyírbátorban.

Hangsúlyozta, a cél a nyírbátori telephely jelentőségének tartós növelése; az egyik legmodernebb, A350-es repülőgép termelésének "csúcsra járatása" pedig a beszállítók számára azt jelenti, hogy termékeiket nagyobb darabszámban kell gyártaniuk.

A 2014-es adatok szerint Diehl-cégcsoportnak világszerte 14 ezer alkalmazottja van, ebből a Diehl Aerosystems-nél mintegy 4900-an dolgoznak. A nyilvános cégadatok szerint a Diehl Aircabin Hungary Kft. 2014-ben 15,2 millió euró (4,7 milliárd forint) nettó árbevételt és 331 ezer euró (103,2 millió forint) adózott eredményt ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com