Varga Mihály: a pénzügyi tudatosság erősítése fontos a fiatalok körében

A pénzügyi ismeretek elsajátítása, a pénzügyi tudatosság erősítése fontos a fiatalok körében, ezért a Magyar Államkincstár olyan applikációt fejlesztett ki középiskolások számára, amellyel könnyen elsajátíthatják az állampapírok jellegzetességeit, az állami pénzügyekben betöltött szerepüket - mondta Varga Mihály hétfőn Budapesten.A nemzetgazdasági miniszter a JátéKincstár telefonos applikációt mutatta be Mészáros Józseffel, a Magyar Államkincstár elnökével együtt a budapesti Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban.

    
A miniszter kiemelte: a pénzügyi ismeretek elsajátítása egyre fontosabb szerepet játszik már egészen fiatal korban, ugyanis egyre bonyolultabb pénzügyi termékek jelennek meg a piacon, ezért az ezzel járó kockázatokat és a pénzügyi környezetet meg kell érteni, és meg kell tanulni megfelelően kezelni azokat. Rámutatott: a pénzügyi válság tanulságai miatt is elengedhetetlen az általános pénzügyi kultúra fejlesztése, hogy a fogyasztókat megkárosító események elkerülhetőek, illetve megelőzhetőek legyenek.
    

A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek elmondta: a 2008-as gazdasági-pénzügyi válság bebizonyította, hogy a mennyire szükségesek és fontosak a megfelelő pénzügyi ismeretek.

Emlékeztetett arra: 2004-2008 között a felnőtt lakosság jelentős számban vett fel devizahitelt, anélkül, hogy az emberek tudták volna, mit jelent a felvett hitelek esetében a devizakockázat fogalma, mivel jár az árfolyamváltozás, hogyan változtatja meg az árfolyamváltozás a hiteleik törlesztő részletét, vagy azt, hogy nem elég csak a kamatokra figyelni a devizahitelek esetében.
    

Varga Mihály kiemelte: 2008-ra a devizaalapú jelzáloghitelezés tömegessé vált Magyarországon, erre az évre már 1,7 millió devizaalapú hitellel rendelkeztek a magyar háztartások, ez az időszak megmutatta, hogy nagyobb energiát kell fordítani a magyarországi bankoknak, az MNB-nek, a kormánynak a lakosság felvilágosítására.
    

Jelezte: az elmúlt években a kormány már számos korlátot beépített a rendszerbe, ma már a háztartások devizahitelei jelentősen csökkentek. Rámutatott: míg 2010-ben a magyar háztartások hiteleinek 72 százaléka volt devizahitel, ez a hányad ma már egy százalék alatt van. Már annak van csak devizahitele, aki vagy devizában kapja kapja a fizetését, vagy tudatosan döntött arról, hogy vállalja az árfolyamkockázatot, és ennek ismeretében devizakölcsönt vett fel - mutatott rá a nemzetgazdasági miniszter.
    

Varga Mihály a Pénz7-et azért tartja remek kezdeményezésnek, mert a rendezvénysorozat alatt mintegy 2000 iskolában több mint 200 ezer diák kap valamilyen pénzügyi ismeretet azokról az új pénzügyi termékekről, fejlesztésekről, amelyekkel a tanulmányaik során keveset foglakoznak. Abban is bízik a kormány, hogy a fiatalokon keresztül eléri a szülőket is, hogy ők is többet foglalkozzanak pénzügyi kérdésekkel - fűzte hozzá a miniszter.
    

A Magyar Államkincstár 2013 decemberében indította el a WebKincstár szolgáltatás kiegészítő elemeként az okostelefonon elérhető állampapír-forgalmazási csatornáját MobilKincstár néven, amelyet 2016 decemberében a JátéKincstár modullal bővített ki. Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke hagsúlyozta: a MobilKincstár elsődleges célja az állampapírokhoz kapcsolódó online tranzakció kezdeményezési és lekérdezési funkcióinak biztosítása, míg a JátéKincstár modul funkciójától a pénzügyi- és megtakarítási ismeretek játékos formában történő bővítését várják el.
    

Balatoni Ildikó, a Magyar Államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese elmondta: a Mobilkincstár alkalmazás az App Store vagy a Google Play áruházból díjmentesen tölthető le, majd telepítését követően az alkalmazás menüjéből indítható el a JátéKincstár. A JátéKincstár felhasználók a "Gyors játék" és a "Küldetés játék" játékmódok közül választhatnak - fűzte hozzá.
    

A MobilKincstár és JátéKincstár szolgáltatás kizárólag iOS és Android operációs rendszerrel működő - internettel rendelkező - mobiltelefonokon keresztül, online üzemmódban érhető el - ismertette Balatoni Ildikó.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com